50937

Az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör  Kárpát-medencei konferenciát szervez, melynek célja a magyar olimpikonok szülőhelyeinek, lakóhelyeinek az összefogása és együttműködése. 
Minderre a XXXIV. és XXXV. Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia programja során a Közép-európai Sportakadémia keretében kerül sor Gelsén és Pölöskefőn.
A konferencia  március 6-án és 7-én kerül megrendezésre. A tervek szerint március 7-én Pölöskőn írják alá a Kárpát-medencei olimpikonok szülőhelyeinek  együttműködési szerződését.Mint ahogy azt Kis János, a szervező egyesület elnöke a Felvidék.ma-nak eljutatott közleményében megfogalmazta:
Minden érdeklődő felvidéki települést és az alábbiakban felsorolt  magyar olimpiai érmesek településeit szeretnénk meghívni a  Kárpát-medencei magyar olimpiai érmesek szülő- és lakhelyeinek
együttműködésére.
Felvidéki települések, ahol magyar olimpiai érmesek születtek, éltek:
Dunaszerdahely – itt született Gergely István  aranyérmes vízilabdázó és Herda József
Ipolyság – Berzsenyi Barnabás, Szokoly Alajos, Gárpár László
Csallóközkürt (Ohrady) – itt született Bugár Imre olimpiai ezüstérmes diszkoszvető
Diószeg (Magyardiószeg)/ Sládkovičovo – itt született Abay Nemes Oszkár olimpiai érmes úszó
Kisgaram/ Hronec – itt született Szokoly Alajos olimpiai érmes atléta
Csallóközaranyos/ Zlatná na Ostrove – Kóczán Mór olimpiai érmes református lelkész
Nagyabony/ Veľké Blahovo – itt élt Kuczman Éva olimpiai érmes atléta
Tőketerebes – itt született Zulawsky Béla olimpiai érmes vívó
Lőcse – itt született Uhlyárik Jenő  olimpiai  érmes vívó
Igló – itt született Szepes Béla olimpiai érmes atléta
Galánta – itt született Molnár István  olimpiai bajnok vízilabdázó
Losonc – itt született Juhász Péter olimpiai érmes labdarúgó

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”48994″}