51128

Az utóbbi idők egyik leggyakrabban szóba kerülő politikai kérdése, lesz-e előrehozott parlamenti választás Szlovákiában, avagy sem. A kérdést Robert Fico tavaly év végi kijelentése vetette fel újra, miszerint „nem hagyja, hogy az ellenzék csak úgy pofozgassa őt, s amennyiben az továbbra is folytatja a hazai politika majdanizációját és balkanizációját, 2015 nyarán lemond”. A kormányfő kijelentése azonnal találgatási hullámot indított el, megindult az esélyek és lehetőségek latolgatása a jobboldali politikusok és a politológusok körében is. Robert Fico kormányfő azonban csakhamar rövidre zárta a kérdés, mondván, eszében sincs lemondani, mindezt csak elméletileg vetette fel, afféle „mi lenne, ha…” felvetésnek szánta, elsősorban azért, hogy rámutasson a jobboldali politikai térfél szétforgácsolódottságára.
A politológusok nagy része úgy vélte, Fico csupán fenyegetésnek szánta a HN Clubban elhangzott kijelentést, Igor Matovič, az OĽaNO elnöke azonban most is úgy gondolja, Robert Fico kormányfő és a Smer arra törekszenek majd, hogy a parlamenti választásra még ez év szeptemberében vagy októberében sor kerüljön. „Azzal érvelnek majd, hogy Szlovákia 2016 júniusában veszi át az Európai Unió Tanácsának elnökséget, és felelőtlenség lenne, ha az utolsó pillanatban kerülne sor a parlamenti választásra, és egy alig megalakult kormány venné át az elnökséget. A rendes parlamenti választásra egyébként 2016 februárjának végén vagy márciusának elején kerülne sor.
Az egyszerű emberek elnöke úgy véli, a standard ellenzéki pártok Fico eme érvét az uniós elnökségről elfogadják majd, és ráállnak az őszi előrehozott parlamenti választásra.
„Úgy vélem, a Smernek ez nagyon is megfelel, mivel a 2016-os év kegyetlenebb lesz, el kell majd számolni. Így azonban a Smer-kormány fél évvel korábban végezhet. Addig elfogadják a kettes számú szociális csomagot, szétosztják az embereknek, amit csak lehet, hazudnak, hogy ezért senkinek sem kell fizetnie majd, ráadásul azt a csalit is bevetik, hogy a téli hónapokban nehéz kampányolni. Valószínűleg ezzel akarja a Smer beetetni a KDH-t vagy a Most-Hidat, hogy szavazzák meg az előrehozott parlamenti választást” – vélekedik Matovič.
Véleménye szerint azonban a Smernek végig kellene csinálnia a kormányzási időszakot, és el kellene számolnia. „El kellene számolnia az emberekkel az ezt ígértük és ezt teljesítettük szellemében” – fűzte hozzá a jobboldali politikus. Mint mondta, az ellenzéknek ráadásul még egy évre szüksége lenne ahhoz, hogy konszolidálódjon, csiszolódjanak a viszonyok, s képes legyen reális alternatívát nyújtani a Smerrel szemben. „Ennek a sürgetése, csupán a Smernek, a KDH-nak, a Most-Hídnak vagy a Hálónak kedvezhet. Másoknak az előrehozott választás nem válhat az előnyére” – fűzte hozzá Matovič.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50716,50361″}