51476

Zsinórban három vereség után hazai környezetben ismét győzött felkészülési mérkőzésen a II. ligás Rimaszombat VSK felnőtt labdarúgócsapata. A hazai kék-fehérek villanyfényes mérkőzésen 2:1 arányban győzték le a magyar NB III Keleti csoport listavezetőjét, a Putnok FC együttesét.

Rimaszombat VSK – Putnok FC 2:1 (1:0)

Rimaszombat, műfüves pálya, 60 néző. Vezette: Katreniak – Pataki, Rybár

Rimaszombat VSK: Beník – Bruno, Hladík, Petrán, Miloševič – Köböl, Poremba – Čery, Hrušovský, Kolorédy – Halaj Vezetőedző: Geri Gergely

Jól kezdődött a mérkőzés a hazai kék-fehérek számára, hisz már a 3. percben egy jobb oldali akciót követően a Nyitráról próbajátékra érkezett fiatal Čery egy formás akciót követően lőtt a borsodiak kapujába, 1:0. A gól láthatóan megnyugtatta a hazaiakat, kiegyenlítette vált a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de a kapuk nem igen forogtak veszélyben. A félidő krónikájához tartozik, hogy az idényben először pályára lépő Köböl Máté sérülése kiújult, helyét Vargic foglalta el.
A szünetben mindkét csapat számos cserét hajtott végre – a hazaiaknál Hladík, Petrán és Poremba helyére Slovák, Sivčevič és a brazil Ramon lépett a pályára. A fordulást követően bár enyhe mezőnyfölénybe került a Rimaszombat VSK, de komoly helyzetet sokáig nem sikerült kialakítania. A 71. percben aztán váratlanul növelte előnyét a hazai csapat, Halaj lépett ki a védők gyűrűjéből és lőtt a hálóba, 2:0.

De a mérkőzés hajrája a vendégeké volt. A 82. percben egy mintaszerű akció végén a jobb oldalon felfutó Kádas remekül adott középre, és az érkező Marcinaskó közelről a léc alá fejelt, 2:1.

A Rimaszombat VSK következő mérkőzésére szombaton, 11 órai kezdettel kerül sor a stadion műfüves pályáján. Az ellenfél a szomszédos FK LAFC Lučenec csapata lesz, amely a III. liga Közép csoportjában 24 ponttal az előkelő 6. helyen telel.

Csomós Elemér, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51055″}