51664

Idén is összemérték helyesírási ismereteiket a szlovákiai magyar tannyelvű középiskolák diákjai.
A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete és a Gramma Nyelvi Iroda közös szervezésében idén is Nyitrán került megrendezésre az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny szlovákiai regionális fordulója.

A szlovákiai fordulóban, melyet február 5-én rendeztek, iskolánként egy-egy versenyző vehetett részt, a 300 diáknál több tanulóval működő iskolák három versenyzőt nevezhettek. A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatásnak köszönhetően a szervezők minden résztvevőnek ebédet, a messzebbről érkezőknek szállást is tudtak biztosítani.

A verseny két részből állt. A diákok először tollbamondást írtak, majd a feladatlap kitöltése következett.
Míg a diákok versenyeztek, a kísérő tanárok három szakmai előadást hallgathattak meg. Elsőként Kozmács István tartott előadást: Mit oktassunk a nyelvrokonságról a középiskolában? címmel, őt Bauko János követte, előadása címe: Atulajdonnevek az oktatásban. A szakmai programot Tóth Katalin: Az igekötős igék helye és szerepe a magyar nyelvtan oktatásában című előadása zárta.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”32648,32131″}