berenyi-jozsef03

A Magyar Közösség Pártja elnökét, Berényi Józsefet is megkérdeztük a hatályba lépett állampolgársági miniszteri rendeletről.

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy az MKP még 2014 decemberében megfogalmazta álláspontját a belügyminiszteri rendelettel kapcsolatban, és az továbbra is érvényes.
Az MKP többek között rámutatott, hogy “a belügyminisztérium új rendelete szélsőséges cinizmusával a Beneš-dekrétumokat idézi. E szerint Szlovákiának érdeke szlovák állampolgárságot adni az országot önként elhagyóknak (akik esetleg soha nem is terveznek visszatérni), ha azok szlovákok, míg Szlovákiának nem érdeke, hogy szlovák állampolgárok maradjanak az országban született, élő, dolgozó, adót fizető polgárai, ha azok magyarok.”

Arról, hogy a szlovák belügyminisztériumnek a honosítással kapcsolatos új rendelet-kiegészítése a felvidéki magyarok számára semmilyen előrelépést nem jelent, egyébként szó volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Berényi József MKP-elnök, Bárdos Gyula Csemadok-elnök és Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteki, február 6-i, a rendszeres kapcsolattartás és a stratégiai együttműködés keretében megtartott tanácskozásán is.

Szlovákia polgárai visszakaphatják állampolgárságukat, amelytől az állam törvényesen fosztotta meg őket. Azonban a minisztérium dönti el, eleget tesz-e az állampolgár kérelmének.
2010-ben lépett érvénybe az a törvény, amely szerint az állam megfoszthatja a polgárokat szlovák állampolgárságuktól, ha egy másik államét veszik fel. Ezáltal már csaknem ezer polgár veszítette el szlovák útlevelét.

„Amikor a Smer ellenzékben volt, három olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amelyek enyhítették volna az általuk elfogadott kemény törvényt. Amióta kormányon vannak, nem terjesztettek elő semmit. Az elmúlt napokban úgy döntöttek, hogy az ígért törvénymódosítást elhalasztják, és inkább egy másik, nem szisztematikus utat választottak. A jelenlegi rendelet formájában egy ideiglenes megoldást fogadtak el, amely azon polgárok kigúnyolása, akik Robert Fico miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat”- figyelmeztetett Gál Gábor.

A Most-Híd elutasítja a most hatályba lépett rendeletet. Lucia Žitňanská, a Most-Híd alelnöke szerint a rendelet politikailag és jogilag is elfogadhatatlan. „A miniszter rendelete túllépi a törvény határait. Az összes szlovák polgárral szemben méltatlan és megalázó. Az állam megfosztja polgárait állampolgárságuktól, majd lehetővé teszi annak visszaszerzését egy kérvény által, amelynek a minisztérium nem köteles megfelelni. Minden egy hivatalnok önkényes döntésén múlik”- tette hozzá Lucia Žitňanská a sajtónyilatkozatban.

A Most-Híd nyilatkozata egyébként azt nem említi, hogy amikor kormányon voltak csaknem két évig (2010-2012), ígéretük ellenére nem módosították az állampolgársági törvényt.

on, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51585,51494,51284″}