51888

A Most-Híd még 2012-ben előterjesztette a sikeres élsportolók életjáradékáról szóló törvényjavaslatát, amit a Smer akkor elutasított, most leporolta a kezdeményezést.

“Az európai trendek alapján, azt szerettük volna elérni, hogy az állam gondoskodjon azokról a sportolókról, akik egész életükön át sikeresen képviselték országunkat az olimpiákon. Ők mindig példaképek voltak a fiatalok számára és a jövőben is azok lesznek. Törvényjavaslatunkat a kormánypárt elutasította” – tájékoztat a Most-Híd a sajtóközleményében.

Kifejtették: “A Smer maga készít egy átfogó, sportról szóló törvényt, amelyben az általunk megfogalmazott problémákkal is készülnek foglalkozni – ezzel indokolták javaslatunk elutasítását. Meg vagyunk lepődve, ugyanis olyan törvényjavaslat jelent meg négy Smeres képviselő műhelyéből, amely nem szisztematikus.”
A Most-Híd szerint sem a sportról szóló, sem a szociális biztosításról szóló törvény szempontjából ezeket nem lehet átfogó törvényjavaslatnak tekinteni. Úgy vélik, nem tisztességes, hogy a Smeres képviselők visszaélnek kollégáik jogi kezdeményezéseivel.

Felvidék.ma