Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója volt a díszvendége a nagykaposi 1848-49-es forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő ünnepélyes megemlékezésnek. Beszédét változtatás nélkül közöljük:
Rendkívül megtisztelő és felemelően örömteli érzés számomra Önökkel együtt emlékezni legnagyobb nemzeti ünnepünkről. Ennek a felemelő érzésemnek az oka, hogy az immár több mint egy évtizedes, közös hálózatépítő szolgálatunk során–melyben példamutató nagykaposi szerepvállalással a Kárpát-medencében élő nemzetrészeink közötti együttműködéseket építjük– számos élményben volt már részem az Önök kedves városában és ezeknek az élményeknek eredményeként ma már otthon érezhetem magam. Ezért mindenekelőtt, hálás szívvel köszönöm meghívásukat, felkérésüket és, hogy Önökkel együtt ünnepelhetek.
Tisztelt Honfitársaim!
A Szentírás szerint a felelősség az ember válasza Isten megszólítására. Isten pedig a teremtésben az emberre bízta a Földet, ránk, magyarokra pedig a Kárpát-medencét! Ezért valamennyiünk megkerülhetetlen felelőssége szeretni Kárpát-hazánkat, ragaszkodni hozzá, megóvni és megőrizni gyermekeink számára.
A 19. század közepén a Kárpát-medencei össznemzeti felelősségünk próbatételét az 1848-49-es szabadságharc és forradalom, illetve a következő generációk, a mindenkori magyar nemzedékek felé közvetített üzenete jelentette.
Kedves Nagykaposiak!
Az 1848-as márciusi forradalomhoz és az azt követő tavaszi átalakuláshoz vezető út közel két évtizedes előkészítő munka eredménye volt, bár a reformkori országgyűléseken kevés valódi változtatást sikerült elérni. Az észak-kelet magyarországi ungi, beregi, máramarosi és ugocsai követek – egy kivétellel – ellenzékiként vettek részt az 1847–1848. évi utolsó rendi országgyűlésen, részvételükkel így a polgári átalakulás erőinek táborát erősítették.
Ennek a tábornak az élén a reformok iránt elkötelezett nemesség szószólói, Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc és mások álltak. 1848. március 3-án Kossuth Lajos már megfogalmazza az ellenzék fő követeléseit, így a független magyar bank felállítását, a honvédelmi rendszer átalakítását, a jobbágyfelszabadítás és a közteherviselés megvalósítását, a népképviseleti országgyűlés lebonyolítását, a független felelős nemzeti kormány létrehozását. A fellépésnek lökést adott, hogy ekkor már beköszöntött a „népek tavasza”, a januári palermói, a februári párizsi, majd a márciusi bécsi, milánói, velencei forradalommal.
Jól illeszkedett ebbe a sorba a 15-én kitört pesti forradalom, melynek fő szervezői fiatal értelmiségiek, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és mások voltak. Aligha van egyetlen magyar ember a földön, aki ne ismerné Petőfi nevét, vagy Nemzeti dalának híres sorait, azokat a verssorokat, amelyek a szabadság nemzetének szívéből szóltak.
Landerer Lajos nyomdájából került ki a Nemzeti dalon kívül a fő követeléseket összegző Tizenkét pont is. S mit kívánt e történelmi kiáltványban a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés! Még aznap küldöttség indult a pozsonyi országgyűlésről a császári városba, amelynek tagja volt Ung megye 1825-től ellenzéki színekben szereplő képviselője, Bernáth Zsigmond is. Az udvar meghátrált, március 17-én hozzájárult gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez, és a független, felelős kormány megalakulásához. Ung megyében már a március 27-i közgyűlés üdvözölte a változásokat, hódoló nyilatkozatot küldtek Batthyány miniszterelnöknek és csatlakoztak a 12 ponthoz. A korabeli újság beszámolója szerint: „A nádor levele megéljeneztetett, a miniszterelnök sorait éljenkitörések kísérték, a király neve áhítattal határos éljenkiáltásokban részesült!”
A hamarosan összeülő utolsó rendi országgyűlés elfogadta az ún. áprilisi törvényeket, melyek fordulópontot jelentettek a magyar történelemben, az ország gazdasági-politikai-kormányzási rendszere óriási változáson ment keresztül. Magyarország csaknem független ország lett, kimondták Erdéllyel való egyesülését is.
A törvények biztosították a polgári fejlődést, a felzárkózási lehetőséget a nyugathoz. Megkezdődött a jobbágyságon és a nemesi kiváltságokon alapuló feudális rendszer felszámolása.
Az V. törvénycikk egyben intézkedett az első népképviseleti országgyűlési választásokról, melyeket június második felében tartottak. Ung vármegye négy választókerületének egyike éppen a nagykaposi volt, ahol a megye korábbi alügyészét, az akkor éppen másodalispán Fekete Lőrincet választották meg képviselőnek, aki 1849. április közepéig töltötte be hivatalát. A polgári közigazgatás élén a reformkori ellenzési képviselő Bernáth Zsigmond főispán állt, aki 1848. november 18. és 1849. február 4. között megyei kormánybiztosként is tevékenykedett, majd betegsége miatt visszavonult. Helyette Eötvös Tamás lett az új kormánybiztos. A választásokra való felkészülés időszakában került sor a nemzetőrség felállítására. Április 20-án megalakult az Országos Nemzetőrségi Haditanács és szeptember közepéig Ung megyében is összeírták a nemzetőröket. A 116.000 főnyi lakosság után 6000 fő volt a felállítandó létszám. A parancsnok Vőnöky József őrnagy, majd szeptember 15-e után gróf Buttler Sándor őrnagy lett. Ungvár mezőváros a megyei kontingensen felül június végére 400 fős nemzetőr csapatot szervezett, melynek élén Janicsád László elnök–kapitány állt. A lovas nemzetőrség ugyanakkor 100 főt számlált Vay Ferenc őrnagy vezetésével.
A nemzetőrségre és a felállított honvédségre szükség is volt, mert 1848 nyarán a bécsi udvar elérkezettnek látta az időt, hogy visszaállítsa teljhatalmát. Az uralkodói figyelmeztetés szerint, ha a képviselőház nem vonja vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthat.
Szeptemberben Jellasics altábornagy, horvát bán 35.000 fős serege meg is indult a fiatal magyar állam ellen, de Pákozdnál Móga János altábornagy döntően újoncokból álló serege megverte a kétszeres túlerőben lévő császári csapatokat. Roth tábornok egységét pedig Ozoránál fegyverletételre kényszerítették. Ezzel egy időben a Délvidéken kitört szerb lázadást nem sikerült elfojtani, s az itt lévő két legfontosabb erőd, Arad és Temesvár is császári kézen maradt. A délvidéki harcokban továbbra is részt vettek az ungi nemzetőrség kisebb egységei, míg a többiek a szabadságharc folyamán végig a főhadszíntéren maradtak, előbb a feldunai hadtest, majd a Központi Mozgó Sereg, későbbi nevén a II. hadtest kötelékében.
Október 6-án újabb forradalom tört ki Bécsben, az uralkodó Olmützbe menekült, azonban a tétovázó magyar hadsereg nem használta ki a kedvező lehetőséget, és nem vonult a császárváros felmentésére. Október 30-án Schwechat mellett a magyar sereg vereséget szenvedett. Közben, 1848 szeptemberében a kormány lemondott, ezt követően a végrehajtó hatalmat az Országos Honvédelmi Bizottmány gyakorolta, élén Kossuth Lajos elnökkel.
1848 decemberében V. Ferdinánd császár helyét I. Ferenc József foglalta el, aki kiadta az „Olmützi alkotmányt”, amelyben Magyarország mint tartomány a császári birodalom fennhatósága alá került volna. 1849 elejétől Debrecenben ülésezett az országgyűlés, mely méltó választ kívánt adni az olmützi alkotmányra.
Az 1849. április 14-én, a debreceni Nagytemplomban az országgyűlés történelmünkben másodszor kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuth Lajost kormányzó elnökké választották.
Április másodikán indult meg a dicsőséges tavaszi hadjárat, melynek során a magyar honvédseregek jelentős, ám nem teljes katonai sikereket értek el. A terv a császári csapatok bekerítése és Komárom felmentése volt. A főparancsnok Görgey Artúr tábornok lett. A hatvani csata után újabb diadal született, a tápióbicskei győzelem, ahol az ütközetet Damjanich János III. hadtestének zászlóaljai, a híres vörössipkások fordították meg. Az isaszegi és nagysallói nyertes csatát a legfényesebb haditett, Buda várának körbezárása és visszavívása követte május 21-én.
Ugyanakkor, pontosan ezen a napon állapodott meg Ferenc József császár I. Miklós cárral 200.00 orosz katona bevetéséről. Soha ekkora orosz haderő még nem harcolt Oroszország területén kívül. A Paszkievics és Rüdiger tábornokok által vezetett cári csapatok – kiegészülve az osztrák sereggel – túlerőbe kerültek, s vérbe fojtották a magyar szabadságharcot.
A 32 ezres fősereg augusztus 13-án Világosnál, Lázár és Dessewffy tábornokok csapattestei augusztus 19-én Karánsebesnél, a tisztek és tábornokok – közel kétezren – a gyulai vár előtt tették le a fegyvert augusztus 23-án.
Október 6-án kivégezték az aradi vértanúkat, valamint Batthyány Lajos miniszterelnököt és társait Pesten.
Több ezer hazafit küldtek halálba, illetve börtönöztek be, a sorállományúakat és a külföldi légiók tagjait kényszerbesorolásra ítélték az osztrák hadseregbe. Alig volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás. S ha valamilyen csoda folytán egy családból senkit nem állítottak hadbíróság elé, s nem soroztak be, az önálló magyar bankjegy, a Kossuth-bankókárpótlás nélküli megsemmisítése érintette az ország csaknem valamennyi lakosát. Olyan politikai indíttatású, gazdasági jellegű sokk érte az egész társadalmat, amelyhez csak Trianon hatása mérhető.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Érdemes megemlékezni Nagykapos és tágabb környéke 1849. évi katonai eseményeiről is. A császári csapatok, 8000 fővel, 27 löveggel, gróf Schlick altábornagy vezetésével 1848 végén Galícia felől törtek rá az északi vármegyékre. Velük szemben Pulszky Sándor honvéd ezredes még csak szerveződő 8000 fős csapata állt.
A kiképzetlen, gyengén felszerelt honvédsereg december 11-én az innen nem messze lévő Budamérnél vereséget szenvedett. Kossuth — többek között — Ung megyében is népfelkelést hirdetett december 13-án, 1849 januárjától pedig Ung-Bereg-Máramaros megyék hadi főparancsnokává Rapaić Dániel honvéd őrnagyot nevezte ki. 1849 februárjában a hadügyminisztérium egységesítette a honvédsereg szervezetét, és az északkeleten állomásozó csapatokat az önállóan megalakuló 19. hadosztály kötelékébe osztották be Zurics Ferenc őrnagy parancsnoksága alatt. 1849. április 1-jétől a hadosztály már két dandárra tagolódott, az elsőt Zurics, a másodikat pedig a későbbi aradi vértanú, Lázár Vilmos vezette. 1849. május végén a IX. hadtestből és a lengyel légióból létrejött a Henryk Dembiński altábornagy vezette felső-magyarországi vagy más néven északi hadsereg. Ennek kötelékébe tartoztak továbbra is a négy északkeleti vármegyében állomásozó erők. Dembiński lemondása miatt június másodikától Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa vármegyék védelmét ismét egy önálló hadosztályra bízták Kazinczy Lajos ezredes irányítása alatt. Júliusban az oroszokkal szemben ő fedezi Görgey délre vonulását, majd augusztusban Bemtől felszólítást kap, hogy csatlakozzon hozzá. Bem azonban elhagyja Erdélyt, s így a magára maradt Kazinczy ungi katonáival együtt a szilágysági Zsibón, a Wesselényi kastély udvarán, négyezer fős honvédseregével leteszi a fegyvert Grotenhjelm orosz tábornok előtt.
Az október 6-án kivégzett tisztekkel, és a már korábban halálra ítélt Ormay ezredessel együtt Kazinczyt – akit október 25-én lőttek agyon az erőd sáncában – a 15., a legfiatalabb aradi vértanúnak tartja a történelmi emlékezet.
Ezen a környéken az utolsó katonai esemény augusztus végén – tehát már a világosi fegyverletétel után – zajlott, amikor az Ungvárt 1000 katonával és négy löveggel védő Tomás Rembrovszky ezredes lengyel légióját Selvan orosz tábornok megtámadta, és a várost elfoglalta.
Ezek a történeti események – tisztelt Nagykaposiak – arról tanúskodnak, hogy az Önök Ősei a ’48-as zászlóbontástól a legvégsőkig- dicső forradalmunk megannyi döntő csatájában – erőn felül és önként keltek birokra a túlerővel. Emlékezzünk ezért most ezekre a sorsdöntő történelmi órákra a legmélyebb tisztelettel.Külön is említést és tiszteletet érdemel Nagykapos szülötte Erdélyi János, aki nemzetőrként káplári rangban vett részt a szabadságharcban, majd Bajza József utódaként a Nemzeti Színház igazgatója és Szemere Bertalannal a Respublica című radikális lap szellemi irányítója, s emiatt bujdosásra kényszerül.
Kedves Honfitársaim!
Azzal kezdtem megemlékezésemet, hogy a 19. század közepén a Kárpát-medencei össznemzeti felelősségünk próbatételét az 1848-49-es szabadságharc és forradalom jelentette.
Vajon napjainkban, a 21. század elején, szétszakítottságunk állapotában hogyan értelmezhető, mit jelent e próbatétel és hogyan, milyen módon vagyunk képesek felelősséggel viseltetni a magyarok szülőföldje, a Kárpát-haza iránt?
Meggyőződésem, hogy az egymástól elválasztott nemzetrészeink Kárpát-medencében gondolkodása és összehangolt közös cselekvése, azaz a nemzet szétszaggatott kelméjének minél sűrűbb újraszövése a jelenkori felelősségünk, mely mással nem pótolható, jövőépítő lehetőségünk is egyben.
Biztosak lehetünk benne, hogy a 21. századi nemzeti kihívásainkra csak Kárpát-medencei szinten adhatunk igazi megoldást jelentő válaszokat, mind társadalmi, mind a gazdasági értelemben.A Kárpát-medencei piaci méretnek és az ugyanilyen szintű erőforrás egyesítésnek a közös, össznemzeti fejlesztési célok szolgálatába állítása ugyanis a magyarság – eddig kihasználatlan – nagy lehetősége, mellyel senki más nem rendelkezik rajtunk kívül itt a Duna-medencében.E 21. századi felelősség, lehetőség és szükségszerűség jegyében kezdte el a két évvel ezelőtt létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet az összefüggő Kárpát-medencei rendszerek, hálózatok építésének előkészítését.
Az összetartozásunk szimbolikus kifejezése és érzelmi megélése mellett, nagy, közös célok érdekében cselekvően összetartó nemzetközösséget kell létrehoznunk a Kárpát-hazában, mely nem csak a szülőföldön történő megmaradásunkat, hanem ugyanitt a gyarapodásunkat is szolgálja: új oktatási és művelődési lehetőségeket, új munkahelyeket, erősödő hitéletet, lelki megújulást. Azaz az élet minden területére kiterjedő, átfogó társadalom- és gazdaságfejlesztést kell közösen megvalósítanunk cselekvő összetartással a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és a magyarországi nemzetrészeink együttműködésével.Mert napjainkban is igaz, hogy együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön.
Mindennek érdekében az alapvető tervdokumentumok – a Kárpát-haza Fejlesztési Koncepció és a Nemzetegyesítés fejlesztési Programja –elkészültek intézetünkben, az ezekre épülő konkrét Kárpát-medencei szintű fejlesztési projekteket kidolgoztuk, a megvalósításra pedig több mint 360 szakértőből álló hálózatot szerveztünk, melynek a nagykaposi, ungvidéki fejlesztési szakemberek is elkötelezett, aktív tagjai. Már csak a szintén kidolgozott finanszírozási megoldások elfogadtatása van hátra. Amennyiben megkapjuk a lehetőséget e nemzetstratégiai szempontból korszakváltó közös küldetésünk beteljesítésére, a Kárpát-haza Fejlesztési Rendszer létrehozására, biztos vagyok benne, hogy Önök itt Ungvidéken is büszkeséggel élhetik majd meg nemcsak az ünnepnapokon, de a mindennapokban is a 15 milliós magyarsághoz tartozás erőt adó, felemelő érzését.
Tisztelt Nagykaposiak! Kedves Barátaim!
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem dicsőséges eseményeinek sorába tartozik, nemzeti identitásunk egyik tartóoszlopa.
A mai napot, március 15-ét joggal tartjuk legnagyobb nemzeti ünnepünknek, mely minden korban a magyar szabadság szimbóluma marad. Legyünk méltóak e hagyatékra és cselekvő összetartással vegyük ki közösen részünket a Kárpát-haza újjáépítésében, gyarapításában. Azaz, nőjön össze ismét az, ami összetartozik.
Isten minket úgy segélyjen.
Elhangzott Nagykaposon 2015. március 15-én.
Felvidék.ma
