52522

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatója felajánlotta a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, így a Családlánc tagszervezeteinek is a március 20-i díszelőadást.
A darab Molnár Ferenc – A fehér felhő írása alapján készült, mely az I. világháborúhoz kötődik és Trianon 95. évfordulója kapcsán került bemutatásra.

A Családlánc felvidéki szervezetei közül a Komáromi Protestáns Nőegylet, a Diakónia Reformata, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete, valamint Csallóközből a Jóindulat Polgári Társulás, a Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás és a Szövetség a Közös Célokért meghívottai vesznek részt a programon.

A Nemzeti Színház igazgatója azzal a kéréssel fordult az előadásra érkező családokhoz, ha rendelkeznek I. Világháborúhoz köthető képekkel, dokumentumokkal, akkor hozzák el magukkal a fénymásolatokban. Az összegyűjtött anyagból egy kiállítást állítanak össze, amely a színdarab műsoron tartásáig végig megtekinthető lesz a Nemzeti Színházban, majd bekerül a színház archívumába.

Vidnyánszky Attila elmondta: Ablonczy László kritikus, a Nemzeti volt igazgatója hívta fel a figyelmét arra, hogy létezik egy első világháborús mű Molnár Ferenctől, aki 1914–15-ben haditudósító volt a galíciai fronton. Élményeiből írta A fehér felhőt. Az egyfelvonásost egy alkalommal, 1916-ban a Nemzetiben mutatták be, Bajor Gizi szereplésével.

A mostani előadás két részből áll és az előadás első része, a Fekete ég című háborús előhang azért készült, hogy a mai közönség számára átélhetővé tegyék az első világháború időszakát. Az előadásban a Színház- és Filmművészeti Egyetem V. éves színész hallgatói, valamint a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének III. éves hallgatói is színpadra lépnek.

Vidnyánszky Attila kifejtette: úgy kezdte a munkát, hogy arra biztatta a diákokat, hozzanak anyagokat, első világháborús emlékeket a családjukból, hogy ez által mélyebben tudják átélni a kor szellemét.
A produkcióban a Nemzeti Színház színészeit – Nagy-Kálózy Esztert, Söptei Andreát és Olt Tamást -, vendégként Béres Ilonát, Mécs Károlyt és Rubold Ödönt is láthatja a közönség.

HA, Felvidék.ma
Fotó: Nemzeti Színház
Részlet az előadásbólRészlet az előadásból Részlet az előadásból 3Részlet az előadásból
{iarelatednews articleid=”50355,51814,49401″}