52243

 György Kristóf szlovák-magyar koprodukcióban cseh és francia partnerekkel készülő Out című filmtervét meghívták a cannes-i filmfesztivál keretében megrendezendő Atelier filmterv-fejlesztő fórum szervezői.

A Filmalap támogatásával a Mirage Film Stúdió koprodukciójában készülő Out egy ötvenen túli családapa kelet-európai utazásának és útkeresésének története minimalista eszközökkel és abszurd humorral elmesélve. Az Out főszereplője a tervek szerint Terhes Sándor (Glamour, A nyomozó) lesz, operatőre Pohárnok Gergely (Taxidermia, Utóélet, Miele, Szabadesés) – közölte az MTI.

A kassai születésű György Kristóf a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon. Játékfilm-rendezői bemutatkozása, az Out magyar producere Taschler Andrea (Bibliothéque Pascal, Délibáb). Az első elismerését 2009-ben a FAMUFEST seregszemlén kapta a Határ című filmért. Ezt követően mintegy ötven fesztiválon vett részt.

Több nemzetközi produkció társrendezője, illetve segédrendezője volt – írta a gregi.net szlovák művészeti portál. Kevin McDonald, Mark Herman, valamint Csupa Gábor stábjával dolgozott. Ugyanakkor Enyedi Ildikó és Young Daniel asszisztense is volt. Az elmúlt években több alkotással is részt vett a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, megszerezve a Tagesspiegel napilap közönségdíját.

A cannes-i filmfesztivál hivatalos programjaként május 15-21. között megrendezendő Atelier-t 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy a művészi minőségük és eredetiségük által kiemelkedő filmtervek létrejöttét előmozdítsák. A rangos szakmai fórumra idén 14 országból érkező 15 filmterv alkotója vehet részt.

A film rendezője György Kristóf. Írója György Kristóf, Horváth Eszter és Papp Gábor. Producere  a szlovák Marek Urban.  Koproducere a francia Guilluame de Seille, a cseh Jiři Konečný, valamint a litván Ivo Ceplevics.

PP, Felvidék.ma
Fotó: sentimentalfilm.com
{iarelatednews articleid=”43921″}