52776

Amennyiben március második felében tartották volna a parlamenti választásokat, azt a Smer 35,6 százalékkal nyerte volna meg. Az Most-Híd bent lenne, ám az MKP nem jutna be a parlamentbe.
Derült ki az eCall Slovakia telefonos közvélemény-kutató felméréséből, melyet a SITA hírügynökség megrendelésére készült el. A felmérést március 20. és 27. közt végezték el 1266 fő bevonásával.

A megkérdezettek 12,6 százaléka választaná a Halót, ezzel a második legerősebb párt. Harmadik helyen a Most-Híd végzett 9,9 százalékkal, a vegyespártot követi a KDH 8,3 százalékkal, az OĽaNO 7,5 százalékkal, valamint az SNS 6,4 százalékkal. A bejutási küszöböt még átlépni a SaS, melyre a megkérdezettek 5,1 százaléka adná a voksát. Ugyanakkor nem jutna be a törvényhozásba az MKP, amely a szavazatok 3,8 százalékát szerezné meg. Hasonló helyzetben van az egykori kormánypárt, az SKDÚ is, mely csupán 3,2 százalékot ért el. Nem jutna be a Nova és a KSS sem, mindkettő két százalék körül mérte az eCall Slovakia.

A felmérés szerint a parlamenti választásokon a megkérdezettek húsz százaléka biztosan nem venne részt. Ugyanakkor a közvélemény-kutatásban részt vettek 25 százaléka nem tudta megmondani melyik pártra adná le voksát.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52709,52001,51752,50640″}