I.
festék a vásznon
vér a bíborpaláston
átüt rajta
mint a lándzsa és a szög már kockát vetettek
lelkünk köntösére
és koncra várnak
elvadult kutyák
fejszék zuhognak
a fák gyökerére
roppan a csont
a szikla és az ág
fent a csúcson már magad maradsz
a csőcselék ide nem követ itt tovább izzik az alkonyat és
hamarább fénylik fel
kelet
II.
tépi a szél
maradék ruhádat
még egyszer felizzik
mielőtt végleg
elsötétül az ég
a zúgó szélben
felhangzik a zsoltár
ÉLNI ÉLNI
LÁM A SZAVAK
TÁN ITT
az isteni fény kapuján
törnek át
és az úton
elindul a nép
mert megérkezett
a várva várt
III.
ide jött közénk
hogy lássatok
életet kínált
és fényt hozott
jeleket adott
útirányt
előre ment
és vár reánk
IV.
(aranykor – emlékezet)
elveszett világunk
a csendben újra éled
megárad
mint a kezdet kezdetén
önmagára lel a fényben
a lélek
és világot bont
a káprázat helyén
Mihályi Molnár László, Felvidék.ma
In. Napszentület, AB-ART
