53228

A korrupció elleni küzdelemről és annak szlovák akciótervéről tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfő amerikai diplomatákkal hétfőn Pozsonyban. A találkozón, amelyen amerikai részről George Kent, az Egyesült Államok külügyminisztériumának korrupcióellenes különmegbízottja, illetve pozsonyi nagykövetük, Theodor Sedgwick vett részt, áttekintették Pozsony korrupcióellenes akciótervét.

Ez a még elfogadás előtt álló tervezet két kezdeményezést fog össze, a szlovák kormány korrupcióellenes elképzeléseit, illetve a vállalkozói szféra által bemutatott “Jogállam” nevet viselő indítványt. “Tudjuk, hogy az egyes amerikai külképviseletek saját akciótervekkel is rendelkeznek. Azért hívtam meg Szlovákiába Kent urat, hogy áttekintsük a mi kezdeményezésünket” – nyilatkozott Robert Fico a találkozó után a SITA hírügynökségnek. A kormányfő elmondta: felkérték az amerikai felet, legyenek ők is résztvevői a szlovák korrupcióellenes harcnak, s tapasztalataikat megosztva tegyék “még láthatóbbá” ezt a küzdelmet.

Az amerikai különmegbízott a szlovák hírügynökséghez eljuttatott közleményében értékelte a pozsonyi kormánynak a korrupcióellenes küzdelem intenzívebbé tételére vonatkozó vállalásait. Állásfoglalásában George Kent úgy vélekedett: Szlovákia korrupcióellenes küzdelmének komolyságát legjobban a korrumpált állami hivatalnokok szankcionálása által tudja megmutatni.

MTI, Felvidék.ma
Fotó: vlada.gov.sk
{iarelatednews articleid=”52750,51804,50513,50468″}