53965

Kínában és Malajziában is magas szinten képviseltette magát az utóbbi napokban a szlovák diplomácia különböző – elsősorban gazdasági – találkozókon és fórumokon. Pekingben Peter Pellegrini, a törvényhozás elnöke tárgyal egészen május 25-től 27-ig, míg Kuala Lumpurba Miroslav Lajčák külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes látogatott.

Utóbbi látogatása 15 év után az első kormányzati szintű találkozó volt Malajzia és Szlovákia között. A maláj kollégájával folytatott megbeszélésen megállapodtak a két ország közötti jövőbeli sűrűbb és intenzívebb kapcsolattartásban, együttműködésben. Megállapodást írtak alá a kettős adóztatás elkerüléséről és közösen nyitották meg a szlovák-malajziai vállalkozói fórumot, melynek elsődleges célja a szlovák export erősítésének támogatása volt.
A szlovák külügyminiszter Malajziát, mint a térség igen fontos “játékosát” jelentős partnernek nevezte nem csak Szlovákia, de az Európai Unió számára is. A vállalkozói fórumon hét szlovák vállalat mutatkozott be az információs technológia, a hadiipar és a vízügy területéről. “Noha a két ország közötti üzleti forgalom a tavaly csaknem megduplázódott, a szlovákiai kivitel egyelőre messze a lehetőségei alatt van” – jelentette ki a szlovák külügyminiszter a fórumon.

Pekingben szintén vállalkozói fórumot nyitott meg Peter Pellegrini, aki legalább olyan nagyra értékelte a szlovák-kínai (üzleti) kapcsolatokat, mint minisztertársa Kuala Lumpurban a malajziai-szlovák együttműködést. A házelnök a fórumon mondott nyitóbeszédében kiemelte, hogy Szlovákia és Kína is gazdag kulturális és természeti örökséggel rendelkezik, ami pedig komoly lehetőségeket kínál a turizmus fellendítése számára. A szlovák törvényhozás elnöke az együttműködés további lehetőségeit a mezőgazdaság, élelmiszeripar, a vízgazdálkodás és a környezetvédelem területén látja.

tasr nyomán szd, Felvidék.ma