53687

Csehország és Szlovákia is ellenzi, hogy az Európai Unió az Európába érkező menekültek problémáját a kötelező kvótarendszer bevezetésével oldja meg – szögezte le a két ország miniszterelnöke a cseh-szlovák közös kormányülés után megtartott sajtótájékoztatón kedden, május 12-én a dél-morvaországi Valticében.

“A kötelező befogadási kvóták bevezetését elvi alapon ellenzem. Érvényben vannak az Európa Tanács politikai határozatai, amelyek egyértelműen az önkéntességről szólnak” – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő, utalva az EU közelmúltban lezajlott kormányfői csúcstalálkozójára.

“Csehországnak továbbra is az az álláspontja, hogy ezt a kérdést a tagállamoknak önállóan kell megoldaniuk” – vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.
A két politikus egyetértett abban, hogy a menekültügyi probléma rendezése terén elfogadandó minden intézkedésnek az önkéntességen kell alapulnia.
A kötelező befogadási kvóták bevezetéséről már hosszabb ideje vitázik az Európai Unió. A prágai sajtó úgy véli, hogy az Európai Bizottság szerdán javasolni fogja a rendszer bevezetését.

Fico kijelentette: nem érti, miért lépett most ebben a témában az Európai Bizottság. “Beszélt valaki kvótákról, amikor Magyarország több tízezer koszovói menekült célja volt” – tette fel a kérdést a szlovák kormányfő, akinek meggyőződése, hogy az EU közös álláspontjának az önkéntességen és az egyes tagállamok szabad döntésen kell alapulnia. “Az unión belül ebben a témában még nagyon kemény harc várható” – jegyezte meg Fico.

A szlovák miniszterelnök újságírók előtt élesen bírálta azokat a szlovák európai parlamenti képviselőket, beleértve saját pártja, a Smer képviselőit is, akik megszavazták a testület állásfoglalását a kötelező menekültkvóták bevezetéséről. “Határozottan állítom, hogy ezek a képviselők el vannak szakadva valóságtól” – jelentette ki Fico. Leszögezte: nem ellenezné, ha a menekültek témáját a szlovák parlament is megvitatná, mert a kormány lehetőséget kapna, hogy szélesebb politikai támogatást kapjon.

Vendéglátója, Sobotka a sajtóértekezleten szintén az önkéntességet hangsúlyozta. Az Európai Tanács megvitatott bizonyos projekteket, amelyeket egy újabb döntés előtt még ki kell értékelni – fejtette ki Sobotka. Úgy vélte, hogy az Európai Bizottság mostani kezdeményezése “nem természetes módon felgyorsítja az egész folyamatot, ami csak árthat a menekültekről folyó vitának”.
A cseh kormányfő meg van győződve arról, hogy minden ország önmaga tudja a legjobban eldönteni, hogy a szolidaritás jegyében milyen intézkedéseket tud megvalósítani. “Ezt semmiféle kvóták nem helyettesíthetik. Nem értünk egyet a kvóták bevezetésével” – húzta alá Sobotka.

Az Európai Unió kezdeményezésével a menekültügy megoldása terén a közelmúltban a Földközi-tengeren történt, több száz emberéletet követelő tragédiára próbál reagálni.
A cseh és a szlovák kormány Valticében megállapodtak a két ország légterének közös védelméről, amelyhez más szomszédos országok is csatlakozhatnak a jövőben. A szükséges szerződést a felek a lehető legrövidebb időn belül kidolgozzák – közölték a sajtótájékoztatón.

Kokes János, mti-Prága/Felvidék.ma
Fotó: wbn.sk {iarelatednews articleid=”53664,51912,53601″}