53768

Az előző év őszén bevezetett ingyenes vonatközlekedés lehetőségét kihasználva egyre több nyugdíjas utazik távolabbi helyekre, kirándulás eszközeként használva a vonatközlekedést.

A kedvezőbb időjárásnak köszönhetően emelkedett az élmény és a bevásárló turisták száma. A TASR hírügynökség kérdésére egy pozsonyi nyugdíjas elmesélte: „ismerősöm az ungvári piacra látogatott ki így, kellemes kirándulást szervezett, ingyen utazott s egyben be is vásárolt.” Egy másik nyugdíjas arról számolt be, hogy Nagyszombatba jár sörözni a barátjával, alig pár euróból eltölt egy egész napot.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) mellett a RegioJet magánvállalat is kedvező jegyárakkal csábítja a szépkorú utazni vágyókat. „A hetven éven felüli utasok tizenöt centért utaznak járatainkon ötven kilométeres távolságon belül. Ezen felül ingyen kap frissítőt, mint kávé, kapucsínó. Emellett kínálunk sört is” – mondta a hírügynökségnek Tomáš Bořuta, a RegioJet szóvivője. A magánvállalat étkezővagonjaiban nyolcvan centért árulják a tizenkettes sört, ez jóval alatta van a pozsonyi áraknak. Így nem meglepő, hogy sokan utaznak a járatokon.

Június 14-től újabb kedvezményekkel áll elő a cseh közlekedési társaság. „Beindítjuk az éjszakai járatainkat. Ezeken reggelit is biztosítunk az utasoknak, ezenfelül takarókkal is ellátjuk a vagonokat” – fogalmazott a szóvivő.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51626,50641,49448,53157″}