53646

A DOXXbet ligából való kiesés elkerüléséért játszott hatcsapatos bajnokság 6. fordulójában a somorjai csapat egy-nullás győzelmet aratott a Pomléban, így életben tartotta bennmaradási esélyeit.

A találkozó előtt Fehér Ilonka néni tette tiszteletét az STK öltözőjében, aki évtizedek óta minden STK-meccsen a helyszínen szurkol a csapatnak. Az öltözőben beszélt a játékosokkal, felhívta a figyelmüket a meccs fontosságára, és bíztatta őket. A játékosok tapssal köszönték meg a biztató szavakat.

A meccsre érkező nagyszombati fakóban Jakub Vojtuš, Milan Bortel, Matej Strapák pénteken az első csapatban is pályára lépett, így mondhatjuk, hogy a vendégek erős kerettel jöttek Somorjára. Ez az első félidőben meg is látszott, mert bár a somorjaiak próbáltak kezdeményezni, de a piros-feketék hamar átvették az irányítást, így a hazaiaknak védekezniük kellett. Ezt viszont jól csinálták: a védelem tengelyében Pončák kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és ha minden kötél szakadt, ő érkezett és mentette a menthetőt. A 44. percben aztán az addig gyengébb teljesítményt nyújtó Mezovský minden rutinját kihasználva belépett egy vendégvédő elé, aki szabálytalankodott ellene, így a hazaiak büntetőt rúghattak, melyet Hrnčár Jakub be is rúgott, így megszerezte csapatának az oly régen áhított vezetést.

A vendégeknek a térfélcsere után egyből két lehetőségük is adódott az egyenlítésre, először vagy Hajdúch kapus védett szenzációsan, majd Schober tisztázott a gólvonalról. Ebben a játékrészben Ľubomír Mezovský mintegy megtáltosodott, minden megmozdulása veszélyes volt, s ha kellett, hátrament és szerelt. Szabályosan.
A 69. percben az első csapat keretében is szerepet kapó Bortelt második sárga lapja után kiállították, de ennek ellenére a somorjai csapat továbbra sem tudott fölényt kialakítani. Helyzetek viszont adódtak, melyeket Hrnčár és Martinka hagyott ki.

Az utolsó percekben a nagyszombatiak még nyomást gyakoroltak a hazaiakra, sőt helyzeteik is voltak, de a somorjai csapat ezen a délutánon Mezovský, Hrnčár és Pončák, valamit a kapuban remeklő Hajdúch vezérletével hősies küzdelemben megtartotta az egygólos vezetést és ezzel otthon tartotta a három pontot Pázmány Péter városának második csapata ellen. Gratulálunk.

STK Somorja – Nagyszombat B 1:0 (1:0)
Gól: 45. Hrnčár (11 m)
Sárga: Hrnčár, Csölle – Víglaský, Bortel, Mikovič, Vojtuš
Piros: 69. Bortel (Nagyszombat B)
Nézők: 150
STK Somorja: Hajdúch – Stifter (82. Pinte), Pončák, Csölle, Schober – Martinka, Pavúk (69. Špánik), Chromý, Čemba, Mezovský – Hrnčár (87. Mezzei).

Kontír Jozef, a hazaiak edzője:
„Ma a fiúk otthagyták a szívüket és lelküket a pályán. De a mi a lényeg, hogy rendezetten játszottak és akarták a győzelmet. Csak az a baj, hogy nem adtunk több gólt, mert akkor hamarabb biztosíthattuk volna be a győzelmünket. A mai teljesítményünk után bátran egymás szemébe nézhetünk. Még egyszer köszönet a fiúknak a győzelemért. Remélem, hogy a folytatásban is így fogunk játszani. Tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Ha ahhoz fogjuk tartani magunkat és minden úgy fogunk csinálni a pályán, amiben a fiúkkal megegyeztünk, akkor jogosultak leszünk a sikerre.” – nyilatkozta az edző.
További képek a meccsről megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT>>>. 

MJ, Felvidék.ma
Fotó: Őry Tibor
{iarelatednews articleid=”53526,53494″}