53926

Pünkösdi Balassi-koncertet tartottak pénteken délután a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomban, ahol Balassi zenébe foglalt versei mellett a 16. századi magyar költő által ihletett művek is elhangzottak. Balassi Bálint versei mellett Balassi-kardos költők új alkotásai is – dallamba öltöztetve – a hallgatóság elé kerültek. A május 22-i ősbemutatóként Döbrentei Kornél két költeménye, és a felvidéki Kulcsár Ferenc egy verse hangzott el Kuncz László és Kósa Zsolt előadásában – olvasható a preshaz.eu művészeti honlapon.

Híres strófák is fölcsendültek a népes közönség előtt, köztük a pünkösdről irt XVI. századi költemények is – mai dallamvilágban, jelenbéli előadói stílusban, a mai közönség ízlésvilágához közelítve az értékes zenei, irodalmi anyagot. A hangversenyen üdvözölte a közönséget Tokár János templomigazgató, Molnár Pál, a Balassi Bálint-emlékkard alapítója, e koncert szervezője, és Bátor Botond pálos barát.

A koncertnek helyet adó templom az ország leglátogatottabb istenháza. Valamikor az 1200-as években már templom állt itt, az épület megszenvedte a magyar történelmet: az oszmán uralom alatt dzsámiként használták a magyar központot megszálló idegenek. A mai templom 1727 és 1743 között épült, és szeptember 21-én szentelték Alcantarai Szent Péter tiszteletére.

A templom miséinek talán legnevesebb látogatója Liszt Ferenc volt: az első sorban ma is réztábla őrzi a világ – mint Vörösmarty írta – “hírhedett zenészének” emlékét. A ma emberének is lelki központként szolgál a bensőséges hely: a Belváros forgatagában a nyugalom szigeteként várja a napi feszültségből kikapcsolódást kereső híveket – és talán a nem vallásos embereket is.

Molnár Pál újságíró, a koncert szervezője elmondta: a Misztrál Együttes, a törökbálinti Cantabile Kórus, Kósa Zsolt és Kuncz László fellépésével a koncerten ősbemutatóként Kulcsár Ferenc Balassi Bálint utolsó éneke című versét is bemutatták Szűts Istvánnak, a Kormorán együttes billentyűsének megzenésítésében. A darabot Kósa Zsolt énekelte a belvárosi ferences templomban. A pünkösdi koncert ceremóniamestere Császár Angela Jászai Mari-díjas színésznő volt.

Az első pünkösdi Balassi-hangversenyt tavaly rendezték meg a templomban, akkor 3 Balassi-kardos költő írt verset az alkalomra. “Karácsony és húsvét mellett a harmadik nagy ünnep, a pünkösd valahogy elhalványul, nem igazán tudunk vele mit kezdeni, ezért arra gondoltam, hogy egy irodalmi- zenés ‘ráerősítés’ jól jöhet” – fogalmazott az MTI-nek Molnár Pál.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43093,46308,53851″}