54475

Három éves szerződést kötött a magyar válogatott Priskin Tamás a pozsonyi Slovan csapatával, a hírt a klub hivatalos honlapja közölte.

Valóságot öltött a korábban is megszellőztetett hír, miszerint a Győri ETO korábbi támadója, Priskin Tamás a Slovan csapatához szerződik. Június 19-én, pénteken hároméves szerződést kötött a fővárosi alakulattal, a transzfer véglegesítéséhez már csak formalitások hiányoznak. Olvasható a sportolunk.sk szakportálon.

A győri támadó már csatlakozott az Ausztriában edzőtáborozó égszínkékekhez és a román első osztályú Concordia ellen 45 percet játszott, Róbert Vittek mellett kezdte az összecsapást. A komáromi születésű játékos gazdag játékos múlttal rendelkezik. 2000-ben igazolt a Győri ETO FC együtteséhez, ahonnét 2006-ban az angol Watfordhoz került. A 2006/2007-es idényben 16 érkőzésen lépett pályára az angol bajnokságban. Később a Preston, Ipswich, QPR, Swansea és a Derby County csapataiban is szerepelt. Anglia után az orosz Alania Vladikavaz, az osztrák Austria és az izraeli Maccabi Haifa után 2014-ben visszatért Győrbe, ahonnét viszont az anyagi problémák miatt ismét távoznia kellett.

Felvidék.ma
Fotó: sportolunk.sk
{iarelatednews articleid=”53988,52438″}