Dr. Mázik Mihály pedagógus, kultúrszervező, énekkarvezető, kántor, helytörténész és amolyan kisebbségi mindenes 1940. június 8-án született az Abaúj-Torna megyei Bódvavendégiben.
Szülőhelyére, a tornai vár (inkább: várrom) alatti Bódvavendégire, tökéletesen ráillik a genius loci (hely szelleme) megállapítás, mert ez a kis település volt az elindítója ismert pedagógusoknak, művészeknek, tudósoknak, sportolóknak, és más neves személyeknek. Ha egy olyan számítást vennénk alapul, hogy egy településen hány négyzetméterre (holdra, hektárra) esik egy tehetség, akkor Bódvavendégi a magyar települések listáján bizonyosan az élen végezne. Ezért Dr. Mázik Mihállyal kapcsolatban is elmondhatjuk enyhén csipkelődve: Könnyű volt neki, mert szülőhelye többirányú tehetséggel tarisznyázta fel, igaz ez másoknak is megadatott, akik ott születtek, vagy majdan ott fognak megszületni!
Pedig nem úgy indult az élete, ahogy általában szokás, mert a második világháborút követően közösségünk megsemmisítését kitűző elvakult bosszúállás – más ember- és lélektipró intézkedések mellett – bezáratta a magyar iskolák kapuit, ennek folytán ő is, akár a háborús generáció többi tagja, szlovák iskolába kényszerült. Amikor ötvenben újraindultak a magyar iskolák, a tornai magyar iskolában folytatta tanulmányait, majd Felső-Gömör fővárosába került, a Rozsnyói Pedagógiai Iskolába. A rozsnyói négy év volt személyiségének a megalapozója, és kisebbségi közösségünk iránti elkötelezettségének az elindítója. Korán kitűnt tehetsége a zene és a sport terén, mindkét területen többször is képviselte iskoláját. Tagja volt az iskola zenekarának, és fellépéseikkel – akkori szóhasználat szerint – „kultúrbrigáddal” szórakoztatták a magyar szóra, zenére és táncra éhes közeli és távolabbi települések lakosait.
Pedagógusi pályáját Tornagörgőn kezdte, majd volt alma materében, Tornán folytatta, onnan hazakerült az akkori ideológia szerint összegereblyézett Újbódvára: Tornaújfalut, Bódvavendégit és Horvátit magába foglaló központi településre.
Közel harmincéves pedagógusi pályájának motiváló ereje és motorja a gyermeki képzelet tiszta szívűsége, az induló életekben szundikáló tehetség megkeresése, annak felébresztése, a pedagógust és diákot összefogó családias szeretet megteremtése. Megvalósítója volt egy alapvető oktatói-nevelői elvnek: A jó pedagógus nem érvekkel oktat, hanem példákkal. Szenvedélyesen kereste a jobb és hatékonyabb módszereket, kidolgozta az ének-zenei nevelés új értelmezését. Ennek része volt a „Furulyaiskola” módszertani könyv elkészítése, megírása, aminek eredményességéről magam is meggyőződtem, amikor a tornaújfalusi iskola összevont osztályába járó gyerekek vidáman együtt fújták a furulyát (blockflöte): gyermekdalokat, népdalokat és egyszerű gyakorlatokat játszottak a módszertani könyv mellékletében megjelent kottákból. A mai helyzet ettől sokkal szomorúbb. A tornaújfalusi iskola, amelyet évtizedeken át épített, óvott, és amely több mint hatvan éven át sok Bódva menti magyar gyerek második otthona lett, ebben az iskolai évben bezárta kapuját!
Dr. Mázik Mihály a Fábry Zoltán-i „változni és változtatni” szellemében tovább képezte magát. Elvégezte a Pavol Jozef Šafárik Egyetem Bölcsésztudományi Karán, Eperjesen a szociálpszichológiai szakot, ahol később le is doktorált. Szakfelügyelőként dolgozott a kassai járási oktatásügyi és kulturális szakosztályon. 1986-ban gerincoperáción esett át, betegsége miatt leszázalékolták.
Megromlott egészségi állapota vezette arra a meggyőződésre, hogy az életet szolgálja, kisebbségi közösségünkért vállaljon áldozatokat. Mert jó dolog alkotni, közösen terveket szőni, s azokat megvalósítani: együtt énekelni, másoknak zenélni. Emlékezetes kulturális rendezvények sorát valósította meg második szülőhelyén – Tornaújfaluban, ahol színvonalas éneklő csoportot is szervezett. De közel egy évtizeden át vezette a Bodolói Efsz több mint félszáz tagú énekkarát, a környéken örvendetesen szaporodó éneklőcsoportoknál szakmai tanácsadással és szervezéssel is besegített. Igazi muzsikusként kocsijában mindig magával hordta (a mai napig hordja) harmonikáját, amit nemcsak a fellépések alkalmával vett (vesz) a vállára, hanem dalra fakadó, vidám társaságok kedvcsinálójaként is. Otthonába látogató barátait gyakran lepi meg amolyan házi koncerttel, amibe gyakran kedves felesége, Icuka is bekapcsolódik. Az utóbbi években a tornaújfalusi katolikusok kántora. A valódi harmónia megszólaltatását számára az orgona jelenti – „Isten zenekara” –, mely időtlenségbe emeli az embert. Mondogatja is otthoni villanyorgonáján eljátszott futamok közben: az igazi a templomokba épített klasszikus orgona!
A kultúra, s ezen belül a kisebbségi magyar kultúra területén végzett munkáját Hamvas Béla gondolata motiválja: „A kultúrával feltétlenül együtt jár az a kötelezettség, hogy az ember tovább építse”. Teszi is ezt helytörténészként, krónikaíróként és könyvek szerzőjeként. „Gyökereink” című helytörténeti munkájában feldolgozta Tornaújfalu múltját, amely több motívumában érinti Bódvavendégit és Horvátit is. Munkája a magyarországi Lakiteleki Pályázaton 296 pályamű közül a negyedik lett!
Elismert krónikaíró. Zenei tehetségéhez párosul rajzkészsége: kalligrafikus betűi, rajzai, illusztrációi minden krónika díszére válnak, így nemcsak a tornaújfalusi krónikát vezette hosszú ideig, máig vezeti Kenyhec község kétnyelvű krónikáját, de besegített a krónikaírásban Szepsiben és Tornán is. Megírta a Csemadok tornaújfalusi alapszervezetének a történetét, a helyi római katolikus plébánia múltját, az újbódvai és bodolói összevont termelőszövetkezetek históriáját.
Fontos munkái közé tartozik Kenyhec község múltjának a feldolgozása, amely a magyar mellett szlovák nyelven is megjelent. Magyarra fordította Rudolf Schuster volt köztársasági elnök Ultimátum című önéletrajzi művét. Megjelent a „Bölcsességkalendárium” könyve, a „999 bölcsesség” című összeállítása pedig két kiadást ért meg.
Nem Dr. Mázik Mihály volna, ha a hetvenes évei körül nem próbálkozott volna újabb kihívásokkal. Elvállalta a szomszédos magyarországi település, Hidvégardó éneklő csoportjának a vezetését, aminek sok emlékezetes fellépés volt az eredménye. Torna és Szepsi közös rendezésében egy 54 fős felnőtt roma csoport alapképzését bízták rá, ahol konkrétan bizonyította pszichológiai és pedagógusi képességeit, mert az őket minden helyzetben partnerként kezelő és hozzájuk szeretettel viszonyuló “Tanár urat” megfellebbezhetetlen tekintélyként követték, tanfolyamzáró kultúrműsorukkal megörvendeztették Torna és Szepsi lakosait. A képzésben részvevők a mai napig nagy tisztelettel és szeretettel veszik körül!
Kezdeményezője volt a 70 évvel ezelőtt Tornaújfaluból a malenkij robotra elhurcolt áldozatok emléktáblájának a felállítására, amit javaslata alapján Lukács János szepsi szobrász készített el.
Dr. Mázik Mihály nem hiszi, hogy a kisebbségi lét állandó sündisznóállást kell, hogy jelentsen, esetleg napi keresztre feszítést. Inkább fordítva: bölcsen és hittel vállalt küldetésnek veszi ezt a Németh László-i megfogalmazás szerint: „A kisebbség joga az élethez az, hogy különb. A kisebbség jogosítványa, ha elit tud lenni.” Hiszi és életével példázza, hogy ebben az abszurd korban van járható út a megmaradáshoz: a minőségi kisebbségi magyar iskolákban, a minőségi kisebbségi magyar kultúrában, a minőségi kisebbségi magyar közösségi életben, a minőségi kisebbségi magyar politizálásban…,és mindenben az élet más területein is, ami a minőség jegyében fogalmazódik és valósul meg!
Az utóbbi idők itteni és odaáti kitüntetésesői valahogy elkerülik. Megelégedéssel nyugtázza, hogy az oktatásügyi tárca már 1970-ben „Példás tanító” kitüntetéssel jutalmazta, Kenyhec község önkormányzata pedig a település érdekében végzett munkálkodásáért 2006-ban neki a díszpolgári címet adományozta. Az pedig, hogy a kitüntetéshullámok mellőzik, nem zavarja, ő serényen tovább munkálkodik: önnönmaga, családja és közösségünk érdekében. Isten éltesse!
Máté László, Felvidék.ma
