54610

A Szigetközben megvalósítandó natúrpark létrehozásáról egyeztettek pénteken Dunakilitin.

A közlemény szerint Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára a megbeszélésen elmondta, hogy a Szigetközi Tájvédelmi Körzet természetvédelmi kezelője, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság szlovák partnereivel együtt szeretné előteremteni az előkészítő tanulmányok és kezelési tervek elkészítésének fedezetét. Hozzátette: egy, a magyar-szlovák határon átnyúló projekt keretében szeretnék elvégezni a szigetközi-csallóközi határon átnyúló natúrpark kialakítását.

Nagy István közölte, bízik abban, hogy jövőre megkezdődhet az előkészítő munka, és a natúrparkot a Szigetközben legkésőbb 2017-ben meg lehet alakítani.

A közlemény szerint mérföldkőnek nevezte a magyarországi natúrparkok szakmai koncepciójának kidolgozását az FM környezetügyért felelős államtitkára, V. Németh Zsolt. A koncepció határozta meg a natúrparkokkal kapcsolatos szakmai és szervezeti-működési kereteket. Ezeknek az alapelveknek az alapján a korábbi hét natúrpark mellett két új, a Koppányvölgy és a Körösök Völgye Natúrpark kapta meg a névhasználati hozzájárulást.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta, a natúrpark minden esetben a helyi közösségek által létrehozott tájszintű terület- és vidékfejlesztési együttműködés. Célja, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartva, a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok közötti összhangra törekedve biztosítsa a területen élő lakosság boldogulását úgy, hogy közben a táj élővilágának életfeltételei fennmaradnak és javulnak.

Magyarországon jelenleg kilenc natúrpark működik: a Vértesi, az Írottkő, a Sokoró-Pannontáj, a Cserhát, a Szatmár-Beregi, a Hét Patak Gyöngye, a Gerecse, a Koppányvölgy és a Körösök Völgye Natúrpark. Együttesen az ország területének több mint 6 százalékát fedik le, és összesen 213 települést érintenek – ismertette közleményében az FM.

mti/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”50276,37919,36438,36306,21594″}