54450

Kölcsönös műsorcserét és közös fellépést is lehetővé tevő együttműködési keretmegállapodást írtak alá a visegrádi négyek

(V4: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) közszolgálati médiavezetői csütörtökön, június 18-án Pozsonyban.

Az ünnepi ceremónián a magyar közszolgálati médiát Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója képviselte. A megállapodás aláírását a vezérigazgató történelmi pillanatnak nevezte, rámutatva: bár a V4-ek közszolgálati médiája között már 2000 óta léteztek az együttműködésnek különböző formái, de eddig ilyen széles körű megállapodás még nem volt.

“Azért különleges ez a megállapodás (…), mert abban mind a négy ország televíziói és rádiói részt vesznek” – nyilatkozott az MTI-nek Szabó László Zsolt. Elmondta: a keretmegállapodás kölcsönös segítségnyújtásra, műsorcserére és közös fellépésre ad lehetőséget. Utóbbi kapcsán kifejtette: a Közszolgálati Televíziók Európai Szövetségében (EBU) ennek a megállapodásnak az alapján erőteljesebben tudnak majd fellépni, mivel a négy ország intézményei együtt igen jelentős térséget képviselnek.
Az MTVA vezérigazgatója szerint a megállapodás kidolgozása során elsődleges szempont volt az is, hogy a részt vevő országok nézői, hallgatói az eddiginél jobban megismerhessék egymás életét, mai valóságát és múltját. Kérdésre válaszolva elmondta: a partnerintézmények közül egynek sem szánnak kifejezetten kiemelt szerepet, terveik szerint mindegyikkel egyaránt hatékony és gyümölcsöző együttműködést akarnak folytatni.

Václav Mika, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatója a Felvidék.ma-nak elmondta, úgy véli, a megállapodás aláírása nem formalitás, olyan dokumentum, amely tovább mélyíti a már működő kétoldalú együttműködéseket a visegrádi térségen belül. „A Cseh Rádióval és a Cseh Televízióval való együttműködésünk nagyon intenzív, állandóan bővül, a magyar féllel is nagyon jó a kapcsolatunk” – nyilatkozta.Külön örül annak, hogy az RTVS nemcsak az egyezmény védnöke, és Pozsony volt a dokumentum aláírásának helyszíne.

René Zavoral, a Cseh Rádió programigazgatója elmondta: „Amit mi többek között kínálni tudunk, az a négy ország közös részvétele a rádióműsorok szemléjén, melyet a jövő évben Olomoucban rendeznénk”.

A V4-ek műsorcserét és közös fellépést is lehetővé tevő együttműködési keretmegállapodásának aláírásán Pozsonyban június 18-án részt vett René Zavoral, a Cseh Rádió (ČRo), Petr Dvořák, a Cseh Televízió (ČT), Václav Mika, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS), Szabó László Zsolt, a budapesti Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), Juliusz Braun, a Lengyel Televízió (TVP) és Andrzej Siezieniewski, a Lengyel Rádió (PR) vezérigazgatója (b-j)

Felvidék.ma
MTI Fotó: Starovič Tibor