Szász Jenőék Budapesten a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben a Kárpát-haza Program keretében egy gazdaságfejlesztési koncepción dolgoznak, amelynek keretében például a Hungarikum mintájára a Karpatikum: olyan kárpát-medencei egységes termékvédjegy bevezetését javasolnák, amely segítene konkurenciaképesebbé tenni tágabb régiónk termékeit a globális piacokért folytatott versenyben. Az esetek jelentős részében – amint az III. Martosi Szabadegyetemen július 8-án, a nemzetgazdasági fórumon is elhangzott – viszont a Kárpát-medence mint gazdasági régió sem elég nagy ahhoz, hogy a világméretekben zajló gazdasági küzdelemben hatékonyan helyt tudjunk állni.
Mit gondol erről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő?
– Úgy gondolom, nem tartunk még ott, hogy ilyen jellegű gondjaink legyenek. Vagyis egyelőre még messze vagyunk attól, hogy a Kárpát-medence lehetőségeit egyáltalán felmértük, megszerveztük volna, hogy a kihasználásáról ne is beszéljünk. A Kárpát-haza Program nemcsak biztató jövőkép, hanem reális elképzelés is, mivel a Kárpát-medencében 12–12,5 milliós népként továbbra is a magyarság van a legnagyobb lélekszámban jelen! Mi alkotjuk a legnagyobb közösséget, éppen ezért lehetünk képesek a folyamatok élére állni, „betölteni a mozdony szerepét”.
A Kárpát-haza Program erősíti a magyar miniszterelnök gazdaságpolitikai elképzelését, hiszen azt követően, hogy Magyarország Közép-Európa vezető gazdaságává erősödik, s ezt a kárpát-medencei többletlehetőséggel kiegészítjük, az említett törekvés sikeresebb lehet. Konkrét példa: Ázsiából nagy mennyiségű élelmiszert rendeltek a „keleti nyitás” keretében, amit Magyarország önmagában nem tud ellátni. Ha a Kárpát-medencét nem pusztán makrorégióként közelítem meg, hanem úgy is, mint egy integráló szerepet ellátó, a magyarok által többségében lakott területet, akkor mindjárt egy százmilliós piac többletlehetőségével számolhatok. Ennek nemcsak az értékesítés, hanem a beszerzés szempontjából is óriási jelentősége van, hiszen ha a közvetlen velünk határos, szomszédos országokat sorolom ide, akkor már adott a lehetősége, hogy ki tudjunk szolgálni, mondjuk, Szingapúrból vagy Kínából érkező, óriási mértékű megrendeléseket, amihez integrálnunk kell a magyarországi mellé a szomszédos országok különböző piacait is.
Mi most egy olyan hátrányos helyzetű régió nyári szabadegyetemén beszélgetünk, amely a ma Szlovákiához tartozó Felvidéken található. Szomszédai közül Magyarországnak leghosszabb határa Szlovákiával van. A trianoni békediktátumot követően a szlovák-magyar határon lakók – míg korábban központi helyzetben voltak, hirtelen háttérzónában találták magukat. Bár ma is alapvetően a mezőgazdaságból élnek, ám különösen az utóbbi 20–25 évben régiójuk a korábbinál is hátrányosabb helyzetűvé vált, amiben nyilván a szlovák politikának is szerepe van.
– De mi most itt a Csallóközben vagyunk, ahol ez a megállapítás kevésbé igaz, aminek nagyon sok oka lehet. Végzünk egy kutatást arról, mi lehet az oka annak, hogy a felvidéki magyarság számára az ötmilliós szlovák szomszédság vonzóbbnak tűnik, mint a tőle délre fekvő 12 milliós Kárpát-medence.
Nem kizárt, hogy határozottabban kellene a nemzet fővárosára figyelnie nemcsak a felvidéki, hanem valamennyi: az erdélyi, az elszakított területeken élő többi magyarnak is. Az lenne a megoldás, ha jobban bíznának Budapestben és jobban is figyelnének rá, hiszen ha az anyaország integrálta a külhoni magyarságot társadalmi berendezkedésünk valamennyi területén, akkor neki is többletlehetőségei lennének. A külhoni magyarság többleterőforrás – mi együtt, magyarok 12,5 millióan erősebbek vagyunk, mint az ötszázezres felvidéki, másfél milliós erdélyi, vagy akár a tízmilliós magyarországi közösség.
Gecse Géza, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54664,46122,41625,54843″}
