54863

Az oktatási minisztérium a pénzügyminisztériummal közösen indította el a Hazatérés elnevezésű projektet. A program célja, a külföldön végzett egyetemisták motiválása a hazatelepedésre – közölte a szaktárca TASR hírügynökséggel.

A tárcaközi program 2015 és 2018 között valósul meg, minderre a kormány egy millió eurót különített el. A programba bekapcsolódhatnak a külföldi tudományos intézmények szakemberei is. Mint a szaktárca kifejtette: azon egyetemi végzettségűek, akik még nem érték el a negyven éves kort, s az elmúlt három évben nem dolgoztak Szlovákiában, külföldről a visszatérésüket 10 000 euróval támogatják. Hozzáfűzték, azon tudományos szakemberek, akik legalább tíz éve tevékenykednek külföldi intézményekben, azok hazatérését 50 000 euróval motiválják.

Mindezen lépések azzal is magyarázhatóak, hogy visszafordítsák a szlovákiai értelmiségi réteg külföldre vándorlását. A fiatalok körében egyre kedveltebbek a külföldi felsőfokú tanintézmények. A szomszédos államok mellett az utóbbi időben egyre többen választják a fejlettebb nyugat-európai államok neves egyetemeit is.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53475,48472,47987″}