54828

A több napja tartó extrém hőség súlyosbítja a krónikus betegségben szenvedők mindennapjait. A kánikula elsősorban a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi és idegrendszeri panaszokkal küzdők életét keseríti meg. Szerda délután országszerte nyugat felől enyhülést hozó viharok alakultak ki. 

Mint a Pozsonyi Egyetemi kórház szóvivője, Petra Maťašovská kedden a TASR-nak elmondta: „napi szinten mintegy negyven beteget kezelünk a hőség okozta panaszok miatt. A betegek között egyaránt vannak fiatalok és idősebbek is.”
Hozzátette, a páciensek legtöbbször ájulás, fáradság, étvágytalanság, illetve test kiszáradás és felmelegedés panaszával fordulnak a szakemberekhez. Az egyes kórházakban kezelt fekvő betegeket is kellemetlenül érinti a nagy forróság. A légkondicionáló berendezéssel nem rendelkező kórtermeket igyekeznek csökkenteni a hőmérsékletet.

Ám az állandósul magas hőmérséklet nem csupán a krónikus betegségben szenvedőket érinti. A hűsölés hiánya az egészséges emberek közérzetére is befolyással van. Fáradság és koncentrációképesség csökkenése figyelhető meg, melyek kihatással vannak a mindennapi tevékenységünkre.

Az orvosok figyelmeztetnek, az extrém időjárás esetén még jobban oda kell figyelni a szükséges folyadék bevitelre. Emellett fontos a megfelelő ásványi anyagok pótlása is. A szakemberek továbbá hangsúlyozzák, feleslegesen ne tartózkodjunk a tűző napon, a déli és kora délutáni órákban igyekezünk hűvös és árnyékos helyen lenni.

 Szerda délutánra országszerte zivatarok alakultak ki. Egyes helyeken a csapadék mennyisége elértea 20-40 millimétert. A helyi szintű zivatarok után némileg enyhült a forróság.  A  Szlovák Meteorológiai  Intézet (SHÚ) előrejelzése szerint éjszaka folytatódik a lehűlés, 13 és 19 fok között várható az éjszakai átlaghőmérséklet.   

Az alábbi oldalon megtalálhatóak az aktuális hőmérsékleti adatok ITT>>>.
PP, Felvidék.ma