55803

Bősön augusztus 29-én (szombaton) megrendezésre kerül az első bősi futóverseny. A rendezvény szervezői Bős Nagyközség, a Bősi Futóklub és a szintén Bősi Kyokushin Karate Klub.

Az érdeklődök a versenyre regisztrálhatnak a barnabi73@gmail.com e-mail címen, ahova a rendezők a résztvevőktől a versenyző nevét és születési évét kérik elküldeni. Aki nem tudna az interneten keresztül regisztrálni az sem marad le a rendezvényről, mivel a verseny napján reggel 8 órától még jelentkezhet a Szlovák alapiskola tornatermében. A regisztráció díjtalan.
A versenyzőket kor szerint különböző kategóriákba sorolják a rendezők. Minden részvevő futó egy emléklappal, míg minden kategória első három helyezettje egy kupával is gazdagodik. Ezenkívül az 5 és 10 kilométeres táv legidősebb női és férfi résztvevőjét különdíjjal jutalmazzák.

A legkisebbek a nagyszülő és ovis unoka (2010 és ezután született gyerekek) kategóriában mérettethetik meg magukat. Ezen kategória előreláthatóan 10:30 órakor rajtol. Ezután 11 órakor rajtolnak az iskolások két korcsoportban, mégpedig a 6-10 év közötti és a 11-15 év közötti versenyszámban.

A felnőtt futók választhatnak, hogy a rövidebb vagy a hosszabb távon mérettetik-e meg magukat. A rövidebb 5, míg a hosszabb táv 10 kilométer hosszú. A rövidebb táv versenyzői 13:00 órakor, míg a hosszabb távé 13:10 órakor rajtolnak el. A diákokhoz hasonlóan ezen távokon is korcsoportok szerint kerülnek besorolásra a futók. A szervezők előreláthatóan a következő korcsoportokba rangsorolják a jelentkezőket: 16-20, 21-29, 30-39, 40-49, 50-59 év közötti és a 60 év feletti. Természetesen a női és a férfi futókat külön díjazzák.
A versenyek kiértékelésére a tervek szerint 15:30 órától kerül sor.

A rendezők fontosnak tartják közölni a résztvevőkkel, hogy a rendezvény bármilyen időjárási körülmény között megvalósul. Minden futó a saját felelősségére indul és köteles betartani a közúti közlekedés szabályait. A verseny ideje alatt okozott károkért a rendezőség nem felel. A verseny ideje alatt a rendezők az egészségügyi szolgálatot biztosítják.

Mathédesz Lajos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53074,51026,45770,54243,53180,45462″}