55685

Magyar kollégája után Robert Fico szlovák kormányfő is megtalálta magának a sportok sportját, milliók legártalmatlanabb bódítószerét, a labdarúgást. A Szlovák Labdarúgószövetség (SFZ) székházában tett augusztus 21-i látogatása során kijelentette: a futballt nem csak egyszerűen egy sportágnak tekinti, hanem olyan társadalmi jelenségnek, amely mint egy hatalmas gyár, Szlovákiában 19 ezer embernek ad közvetlenül munkát. Ebből pedig az következik, hogy a kormány a súlyának megfelelő figyelmet – és támogatást – kívánja nyújtani a szlovákiai labdarúgósportnak.

Azt ugyan nem tudni, hogy a magyar módi után épül-e Nagytapolcsány – vagyis Fico szülővárosa – mellett egy minden UEFA-kívánalmaknak megfelelő hipermodern stadion, az ország más településein mindenesetre látványos megújulásra számíthatunk. Legalábbis a kormányfő ígérete szerint. A kormány 10 év alatt mintegy 45 millió eurót biztosít a szövetségnek azzal, hogy utóbbi az önkormányzatokkal együttműködve választja ki azokat a létesítményeket, amelyeket majd felújítanak. A támogatási rendszer 60-40 arányban fog működni, vagyis a felújítás költségeinek 60 százalékát az állami támogatás képezi, a maradékot pedig az adott önkormányzatnak kell állnia.

Ami a stadionfelújításokat illeti, Fico kiemelte, hogy épp a napokban – augusztus 22-én – nyitja kapuit az új stadion Nagyszombatban, amelyhez 13 millió euróval járult hozzá az állam. Jelenleg is folynak a munkák Rózsahegyen, Bártfán, Homonnán és Zólyomban. De sorban áll Trencsén, Dunaszerdahely, Nyitra, Privigye, Kassa, Besztercebánya, Eperjes, Alsókubin és Szakolca – sorolta a felújításra váró stadionok helyszíneit a kormányfő. Robert Fico ismét megerősítette: lesz Szlovákiának új nemzeti stadionja, amelynek megépítéséhez a kormány is hozzá kíván járulni. Erre jelenleg 27 millió euró áll rendelkezésre. Az optimista jóslatok szerint a szlovák labdarúgás új szentélye leghamarabb két év múlva nyithatja meg kapuit.

szd, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53544,40688,40642,40599″}