56309

 A Felvidéki Tehetségsegítő Tanács és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szeptember 21-én Galántán hirdette meg a Magyar Templeton Programot a felvidéki diákok részére. 

Pék László, a Felvidéki Tehetségsegítő Tanács elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta: „Nemzeti Tehetségsegítő Tanács keretében valósul meg a program, mely kiterjed a határon túli területekre is.” Hozzátette, a Felvidéki Tehetségsegítő Tanács már huzamosabb ideje együttműködik a magyarországi programkoordinátor szervezetével.

A Magyar Templeton Program, a Templeton World Charity Foundation finanszírozásával, az European SocialFund társfinanszírozásával és a MATEHETSZ szakmai együttműködésével szeptember 15-i kezdettel valósítja meg programját.

A kísérleti program fő célja a magyar (magyarországi és határon túli) kivételes kognitív  tehetségek fejlesztése és támogatása a 10-29 éves korosztályban. A program háromszáz magyar tehetséges fiatalt támogat. Kétszáz 10 és19 év közötti tehetséget, valamint száz 20 és29 év közötti alkotót válogatnak be a programba.

„A pályázati sorozatba interneten keresztül lehet bekapcsolódni. A honlapon keresztül tölthetők ki a tesztlapok. A fiatalabb korosztály tagjainak négy tesztlapot kell kitölteniük. Az idősebb korosztályhoz tartozók  pedig ajánlások útján, és egy tesztlap kitöltésével jelentkezhetnek a programra” – tájékoztatott Pék László. Hozzáfűzte: a tesztlapok kitöltésére október 20-ig van lehetőség, a második fordulóban személyes megbeszélésre kerül sor. Ennek alapján választják ki a kétszáz, illetve a száz fiatalt.

A program a tudásmegismerésre összpontosít. A sikeres pályázók egyéves egyénre szabott fejlesztési programokban vehetnek részt. „Egyéni kérelmek alapján a program a fiatalok fejlődését segítik elő. A fejlesztési program részét képezik ösztöndíjak, mentor irányította képzések, melyek a saját kutatás alapjait biztosítják”, fogalmazott a szakember. 

A szeptember 21-i találkozón Pék László a programba való bekapcsolódás lehetőségéről beszélt. A tehetség koncepciójáról Dr. Gyarmathy Éva pszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa számolt be. Dancsa Anita, a Petőfi Program ösztöndíjasa és Szanyi Mária mentor a programba való beválogatás feltételeiről számolt be.

A galántai találkozóval kapcsolatban Pék László kifejtette: több pedagógus, szülő és érdeklődő fiatal jelent meg az eseményen. Bauer Győző akadémikus, a tanács mentora is jelen volt a program felvidéki meghirdetésén.

A szervezők mintegy kétezer kérelemre számítanak az anyaország mellett a külhoni régiókból is.
Az érdeklődő tehetséges fiatalok az alábbi honlapokon tölthetik ki az anonim tesztlapokat. A 10-19 éves korosztály  ITT>>>. A 20-29 éves korosztály ITT>>>

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: SZMPSZ
A program galántai bemutatójaSok volt az érdeklődő
{iarelatednews articleid=”45244,50265,56100,53938″}