56437

A Palóc Társaság a magyar vers ünnepére szeretettel hívja és várja a versmondó alap- és középiskolás diákokat az Ipoly mindkét partjáról.

A diákok jelentkezhetnek a Felvidék magyar iskoláiból, továbbá Magyarországról, a Délvidékről, Őrvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, de az egész Kárpáthazából. Jelentkezési határidő október 20.

A szülőföldhöz való hűség költője, Sajó Sándor születésének 147. évfordulója tiszteletére rendezik meg Ipolyságon a magyar költők hazafias verseinek szemléjét immár 15. alkalommal.
A versmondóknak egy tetszés szerint választott Sajó Sándor-költeményt valamint a magyar hazafias költészetből egy ugyancsak szabadon választott verset kell könyv nélkül előadni szakmai bírálóbizottság előtt.

A versmondó verseny 2015. november 13-án, pénteken, a költő születésnapján, a magyar nyelv napján lesz szülővárosában, Ipolyságon (szlovák nevén Šahy).

Sajó Sándor honszerető költő és pedagógus volt. 1891-től a nyitrai polgári és középkereskedelmi iskolában, 1893-tól az újverbászi gimnáziumban tanított. Tanári pályája során 1897-1903 között a jászberényi gimnázium tanára volt, 1903 után Budapestre került. 1917-től 1930-ig a kőbányai Szent László Gimnázium igazgatója volt. Ő volt az Országos Középiskolai Tanáregyesület főtitkára és a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke is. 1917-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. 1930-ban vonult nyugalomba. A Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben választotta levelező tagjává.

További részletek a versenyről és a jelentkezési lap Pályázati naptárunkban ITT érhető el.
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”49982,49922,36540,31063,35845″}