56577 A Diákhálózat elnöksége

A hétvége folyamán tartotta meg XXIV. Hallgatói Parlamentjének őszi rendes ülését a Diákhálózat szervezete. A gyűlésen ünnepélyes tisztújításra is sor került. Kotiers Rózát hivatalosan elnökké választották.

Október 1-4. között került sor a szlovákiai magyar egyetemistákat és fiatalokat tömörítő szervezet, a Diákhálózat Hallgatói Parlamentjének XXIV. rendes ülésére. A felsőoktatásban tanuló diákok érdekvédelmével, oktatásával és kulturális életével foglalkozó Diákhálózat aktivistái Jabloncán gyűltek össze, hogy megvitassák az elmúlt fél év történéseit a szervezet működésének szempontjából.

Október 3-án, szombaton ünnepélyes tisztújításra került sor, amely a teljes elnökséget érintette. Tavasszal Kotiers Rózát a XXIII. Hallgatói Parlament ideiglenesen választotta meg elnöknek, így most az ő újraválasztásával kezdődött a tisztújítás, a Hallgatói Parlament szabályainak megfelelően pedig így a többi elnökségi tagot is újra fel kellett kérnie a plénumnak a további munkára. Két éves mandátuma járt le Melisek Blankának (marketing referens), Kovács Rolandnak (belügyi alelnök), Szabó Gergelynek (Felsőoktatási Tájékoztató Körút koordinátora), valamint Varjú Csabának (DiNaMit? Koordinátor), így helyükre újoncok kerültek.

Az este eredményeként tehát a Diákhálózat jelenlegi elnöksége a következő: Kotiers Róza (elnök), Dobai Szabolcs (belügyi alelnök), Sólymos Karin (külügyi alelnök), Lukáč Eszter, valamint Rigó Orsolya (gazdasági alelnökök), Bilás Zsuzsanna (marketing alelnök), Gyenge Veronika (merketing referens), Czímer Gábor (oktatásügyi referens), a programkoordinátorok pedig: Paluska Zsuzsanna (Alma Mater főszerkesztő), Köböl Klaudia (DiNaMit? koordinátor), Tari Dávid (Felsőoktatási Tájékoztató Körút koordinátora), Inczédi Lilla (Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia koordinátora), Bógyi Csilla és Kotiers Rebeka (SzakGyak koordinátorok), valamint Bíró Szilvia (Learning Enterprises programkoordinátora). Az ellenőri pozíciót Hegyi Barbara, a József Attila Ifjúsági Klub elnöke vállalta el.

56577A hétvége folyamán az elnökség, illetve a programkoordinátorok beszámoltak féléves munkájukról és a jövőre vonatkozó terveikről. Megvitatásra kerültek a Diákhálózat programjai, valamint közszemlére kerültek a Diákhálózat tagszervezeteinek elmúlt fél éves beszámolói is. A Hallgatói Parlamenten a komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának képviselete is ellátogatott Wiedermann Béla és Zsíros Viktória személyében.
A Diákhálózat a komáromi tiltakozó nagygyűlést követően is hivatott kivenni a részét a kisiskolák melletti harcban, így a Hallgatói Parlament résztvevői elkészítették közös fényképüket „9 ≠ 5″ feliratú táblákkal a Szádalmási Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda épülete előtt, ily módon is csatlakozva a www.magyariskola.sk kezdeményezéséhez, amelyről részletesebb információkat az említett honlapon találhatnak az érdeklődők.

A Diákhálózat szervezete ezúton is szeretné megköszönni a leköszönő elnökségi tagok, programkoordinátorok áldozatos munkáját és kíván mindnyájuknak további tartalmas, élményekkel teli éveket, az újonnan megválasztott tagoknak pedig kitartást az előttük álló feladatok megoldásához!

dh, bzs, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54880,54554,54494,53216″}