berenyi-jozsef09

Ukrajnában október 25-én helyhatósági választásokat tartottak. A kárpátaljai magyar pártok összefogva indultak a választásokon. A magyar közösség érdekében félre kell tenni az ellentéteket – reagált az ukrajnai helyhatósági választásokra Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.

A magyar pártok összefogása meghozta az eredményt Kárpátalján. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közös listával indult az ukrajnai helyhatósági választáson, és 8,95 százalékkal bejutott a Kárpátalja megyei tanácsba. A kárpátaljai összefogás igazolja, hogy a választás előtt félre lehet és kell tenni az ellentéteket a magyar közösség érdekében – olvasható az MKP sajtóközleményében

„Ez a példa is rámutat, hogy a szlovákiai magyar politika 2009 óta rossz úton jár. Politikai megosztottságunk gyöngíti érdekérvényesítő képességünket minden szinten. Sajnos a Magyar Közösség Pártja szándékai ellenére a 2016-os parlamenti választás sem hozott hasonló összefogást, ahogy azt az MKP szerette volna, és ahogy ez a kárpátaljai magyaroknak sikerült” – hangsúlyozta Berényi József.

Felvidék.ma