57064

Az egészségügyi miniszter leváltásával próbálkozik újabban az ellenzék, akár csak az oktatásügyi tárca vezetőjét, őt is alkalmatlannak tartja a posztra. A Viliam Čislák elleni bizalmatlansági indítványt hétfőn, október 26-án nyújtották be a parlamentben. Hét napon belül ismét rendkívüli ülést tart a törvényhozás.

A KDH alelnöke, Július Brocka szerint az egészségügyi miniszter képtelen irányítani a hatáskörébe tartozó intézményeket, a botrányokat a szőnyeg alá söpri, ezért veszítette el az ellenzék bizalmát. Negyvenen írták alá az indítványt, a kereszténydemokraták kezdeményezéséhez csatlakozott az Egyszerű Emberek, az SaS , a Most-Híd és néhány független. Úgy vélik, nem tesz az egészségügyben eluralkodott korrupció, a közpénzek szétlopása ellen semmit.

Brocka példaként az Általános Egészségbiztosító esetét hozta fel, amelynek volt vezetője saját nagynénjével üzletelt 14 millió euró értékben. „Információink szerint ilyen nagynénik Szlovákia szerte vannak” – jelentette ki a KDH alelnöke. S bár a miniszter leváltotta a biztosító vezérigazgatóját, ám olyan utódot választott, aki szintén ott volt az említett szerződések megkötésénél. Igor Matovič (Egyszerű Emberek) a tőle megszokott stílusban kiemelte, hogy a szlovákiai egészségügyet szisztematikusan a „kassai maffia” lopja szét, s a kormány nem akadályozza ezt meg.

Robert Fico miniszterelnök, ahogyan kiállt Juraj Draxler, kiáll Čislák mellett is. Elvárja tőle, hogy erős mandátumából eredően majd további fontos intézkedéseket fogadjon el. „A tárcavezető határozott döntéseket hoz, egy pillanatig sem habozott, amikor az Általános Egészségbiztosítóról volt szó, az igazgatónak távoznia kellett” – nyilatkozta a kormányfő, aki szerint Čislák jelenleg éppen az egészségügyi dolgozók béremelését készíti elő. Különben is, tette hozzá, pár hónappal a parlamenti választások előtt már nincs értelme a miniszterváltásoknak.

A Sieť sem maradt ki az ágazat szapulásából. Miroslav Beblavý alelnök a parlament összeférhetetlenségi bizottságához fordult, ő Mário Mikloši államtitkárt célozta meg, állítva, törvényellenes, hogy feleségével olyan cég tulajdonosa, amely urológiai rendelőt üzemeltet, s még funkcióba lépését követően is az ő neve szerepel az Általános Egészségbiztosítóval kötött szerződéseken. ” Mikloši nem csak etikátlanul, de törvényellenesen is cselekedett, hiszen a tárca második legmagasabb posztját tölti be” – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Beblavý, kijelentve, hogy az államtitkárnak ezért le kellene mondania.
Miklošit viszont Čislák védte meg, állítva, hogy a szóban forgó egészségügyi vállalkozás ügyvezetője már régen a feleség, s az államtitkár a funkcióba lépését követően nem írt alá semmilyen szerződést, bár a neve nyomtatásban szerepel rajtuk. Társtulajdonos, azt viszont nem tiltja a törvény. Beblavýnak ezért megüzente, vagy rosszul tájékozott, vagy célzatosan félrevezeti a nyilvánosságot.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53322,52981,52858,52505,49763″}