57016

Az átláthatóság, nyitottság terén jelentősen visszaesett a Besztercebánya Megyei Önkormányzat– állapította meg felmérésében a Transparency International korrupcióellenes civil szervezet. Rontott Pozsony megye is, a legnagyobb előrelépés a Trencséni és a Zsolnai kerületben mutatható ki. Nagyszombat és Nyitra megye a sereghajtók között van.

A nemzetközi szervezet szlovákiai részlege harmadszor készített elemzést arról, mennyire transzparens a nyolc megyei önkormányzat működése, legutóbb két évvel került sor ilyen átvilágításra. Annak ellenére, hogy radikálisan zuhant Besztercebánya átláthatósága, mivel jelentős előnnyel rendelkezett a többiekkel szemben, még mindig listavezető, azaz a legnyitottabb megye. A visszaesés egyértelműen Marián Kotleba megyefőnökké választását követően kezdődött., állapítja meg a Transparency International.

A szerződések nyilvánosságra hozatalában, az alkalmazottak kiválogatásában és az elektronikus árverések lebonyolításában is romlottak Besztercebánya megye mutatói a Transparency International szerint. A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy Kotleba elnöklése óta a megyei lap politikailag egyoldalúvá vált, a megyefőnök és pártja szélsőséges nézeteit prezentálja.

Besztercebánya megye írásban reagált a Transparency International elemzésére. Állásfoglalásukban közlik, a szervezet által készített listát nem tartják objektívnek.
Csúsz Péter viszont megerősíti a Transparency International megállapításait, hozzátéve, hogy ez a nyitottság-mutató még tovább fog zuhanni, el tudja képzelni, hogy a választási ciklus végére már az utolsó helyen lesznek. „A Kotleba irányította megyevezetés se nem transzparens, se nem szakszerű” – jelentette ki az MKP megyei frakciójának vezetője a Felvidék ma-nak. Elmondta, még a megyei képviselők is csak nehezen jutnak információkhoz. Példaként említette, hogy Kotleba még arra sem méltatta a megyei közgyűlést, hogy az ott először megjelenő új hivatalvezetőt bemutassa a képviselőknek.

A Besztercebányai megye mellett a Pozsonyi (4.hely) is rontott a megítélésén, a Zsolnai (3.) és a Trencséni (8.) azonban jelentős javulást ért el. A legnagyobb magyar lakossággal rendelkező Nagyszombat és Nyitra megye a 6. és a 7. helyen áll, Kassa megye egy hellyel jobban teljesít a nyitottság tekintetében. A szervezet a felmérést 11 területen, 110 mutató figyelembe vételével végezte. Megállapításuk szerint általános javulás a szociális szolgáltatások terén tapasztalható. A nyilvánosság döntéshozatalba való bevonása viszont továbbra is problémát jelent.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55860,51465,51042″}