57152x

A Csemadok kassai székházának (Kovács u. 38) pincéjében október 28-án ünnepélyes keretek között átadták az Ifjúsági Klubot. Ez a rendezvény is a kassai Magyar Kultúra és Magyar-Szlovák Együttműködés Hete keretében zajlott. 

Ezen az örömteli rendezvényen részt vett Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Haraszti Attila, főosztályvezető-helyettes, Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete, Szesztay Ádám főkonzul, Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Egyház püspök-helyettese, Martin Petruško főpolgármester-helyettes, Zachariáš István, a Kassai Önkormányzati Kerület elnök-helyettese, Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke, Pásztor Péter műépítész, egyetemi tanár, aki az átalakítási munkálatokat vezette és Mohňanský Dominika, a KIKELET Kassa – Ifjúsági Közösség elnöke.

A pince első felújítása után a múlt század 70-es évei végén, a Pinceszínpad otthona lett egészen 1989-ig. Sok emlékezetes előadás zajlott benne. Majd azután hosszú évekig kihasználatlanul ásítozott, a falak meg nedvesedtek. Most azonban felújították, egy kis helyiségben ruhatár, a többiben konyha, szociális berendezés és raktár várja a látogatót.
Az érdeklődés nagynak mutatkozott. A szűk udvar teljesen megtelt, amikor Potápi Árpád János Kolár Péterrel együtt átvágta a szalagot. Utána az ünneplő közönség levonult a pincébe s helyet foglalt.
Potápi Árpád János államtitkár megnyitó beszédében utalt rá, egy 15. századi pincében vagyunk, amelyet a mai kassaiak elődei használtak. Minek köszönhette a város gazdagságát, hogy azután házakat tudtak építeni? Kereskedelemmel foglalkoztak, szállították a tokaji borokat Lengyelországba és német területekre. Akkor is rendeltetésszerűen használták a pincét. Újabb tőkeinjekcióra volt szükség, hogy felújíthassák. Most elkészült és több lesz, mint egy átlagos pince. Szolgálni fogja a kassai magyar polgárokat, összejövetelekre ad lehetőséget. A Csemadok a Felvidéken a legfontosabb civil szervezet. Minden időszakban a magyar kultúra és identitás őre volt, melynek kassai székházában vagyunk. A szónok azt kívánta, hogy a pincét töltsék meg programokkal. Kassaiakat és környékbeli fiatalokat, magyarokat és azok nem magyar barátait is lássák itt vendégül, hogy ismerjék meg egymás kultúráját, hiszen ezt a várost egyik néptől sem lehet elválasztani. A Nemzetpolitikai Államtitkárság nagyon sok támogatást nyújt. Ennek célja a közös gyökerek és a magyar identitás erősítése. „A magyar kormány nevében kívánom, egészséggel használják a pincét!” – fejezte be szavait az államtitkár.
Ezután a buzitai Horňak Marek és Zsuzsa zenekara megzenésített verseket adtak elő, többek közt Gál Sándortól.

Közben Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete is köszöntötte a jelenlevőket, és kiemelte Kolár Péter évtizedek óta tartó szívós munkáját, amiért köszönetet mondott. Kassai főkonzulként 2011-ben hallott először a pince felújításának igényéről.  A Nemzetpolitikai Államtitkárság ajtaján nem hiába kopogtattak a kassaiak, megbízható partnert leltek bennük. Örömét fejezte ki, hogy a Kikelet e falak között otthonra talál. Töltsenek itt boldog napokat! A kocsiban idefelé jövet az 1983-as Új Szót olvasgatta, ahol Havasi Péter munkásságát ismertették. Méltatta a Pinceszínpad élén dolgozó Havasit és felszólította, továbbra is segítse a fiatalokat, hogy minél értékesebb programokat valósítsanak meg.
Kolár Péter a neki szóló dicséretre reagálva közölte, nagyon sokan segédkeztek, sokan vannak, akik  támogatást nyújtottak. A nagykövet, Potápi államtitkár és Haraszti Attila nélkül nagyon nehezen ment volna a felújítás. Sokszor adódtak problémák, vagy egyéb elintéznivaló ügyek, de közös összefogással sikerült révbe jutni.

Zachariáš István szintén örömét fejezte ki, miközben megemlékezett az 1978-ban induló klubmozgalomról, az egykori somodi és őrsújfalusi táborokról, a Fábry Klubról és más Csemadok-klubokról. Mindezeknek megtartó erejük volt. Fiatalok nélkül nincsen jövő. Most újra összejárhatnak és szükség van rájuk a közéletben is. Ez követelmény és kötelesség. Kívánta, hogy olyan közösséget alkossanak, mely erős, lendületet ad. Büszkeséggel tölti el, hogy a kassai kerület is anyagi segítséget tudott nyújtani, ami fontos az együttműködés szempontjából. Szép és hosszú klubéletet kívánt.

Kolár Péter felsorolta mindazokat, akik támogatták a felújítást a már említetteken kívül. Megköszönte fogékonyságukat és segítő szándékukat és ajándékokat adott át. A rimaszombati Simonyi Alapítvány szintén hozzájárult, melynek kuratórium tagja Géresi Róbert. Kisebb összegekkel különböző szervezetek és magánszemélyek is adakoztak. Pásztor Péter építésznek is megköszönte a sok gonddal és megterheléssel járó felújítást, mivel a műemlékvédelem számos követelményének kellett eleget tenni. Ezeket sikeresen megoldotta.

Petruško főpolgármester-helyettes a város nevében azt kívánta, hogy a klubban legyen mindig teltvház, mint most. E helynek gazdag múltja van, legyen olyan gazdag a jövője is. Kívánja, a mai nappal új történelmet írjanak. A fiatalok kövessék ezt a hagyományt.
Ezután Kolár Péter megemlítette az egykori klubokat. Az Új Nemzedék 1961-ben indult, első elnöke Varga Levente volt. Majd a Fábry Klub elnöke Bubenko György lett, a Kikelet korábbi elnöke Mátyás Flórián volt, aki befejezte tanulmányait és orvosként dolgozik Királyhelmecen. Ő köszönetet mondott azért, hogy bíztak benne. Öt-hat éve látta először a pincét, érezte a dohszagot, mégis tízfős csapattal vállalta a kemény fizikai munkát. A fiatalok akár 150 km-nyi távolságról hoztak magukkal vésőt és kalapácsot. Szabadidejükben leverték két hónap alatt a 10 cm-es vakolatot.
Ez most a fiatalság ünnepe. Végre van helyük a fiataloknak! Köszönik nagyon szépen.

Kolár ezután arra hívta föl a figyelmet, hogy az egykori kluboknak köszönhetően sok magyar-magyar házasság született s ez tartotta meg a kassai magyarságot. Ha ez a folyamat a klubnak köszönhetően újra beindul, remélhetőleg a népszámlálási adatokban is megmutatkozik.
Mohňanský Dominika elnök láthatóan boldogan lépett a mikrofonhoz. A nemes cél érdekében összefogni eredményhez vezet, amit a mostani rendezvény bizonyít. A Kikeletnek több éve ebben az épületben van a székhelye. A Csemadok Városi Választmánya kereste a megoldást és köszönik a beléjük vetett bizalmat. Ők élni és nem visszaélni kívánnak a lehetőséggel. Reméli, hogy nemcsak a fiatalok fogják a pincét használni. Ez a hely azért is jó, mert könnyen megközelíthető. Így nemcsak múltja és jelene lesz a kassai magyarságnak, hanem jövője is. Ezután koccintottunk. A buzitai zenekar ismét rázendített.

Az ünnepélyes átadás után a miskolci Mintha zenekar adott az emeleten koncertet. Akik feljöttek, azok nem tudtak szabadulni a négy zenész muzsikájától. Reneszánsz, francia és olasz középkori dallamokat, Mária-éneket, Oroszlánszívű Richárd király dalát és a Szivárvány havasán c. magyar népdalt is feldolgozták. A közönséget is megénekeltették a Szabad élet, szabad madár c. dal feldolgozott előadásával. Meg kell említenünk, ingyen jöttek el Kassára bemutatni fantasztikus műsorukat, mely több mint egy órát tartott. A formáció tagjai: Feledy-Bacsik Ágnes (ének, dobok, furulya), Veres Kinga (ének, dobok, furulyák), Kis József (basszusgitár, gitár) és Somorjai Lehel miskolci levéltár-igazgató (gitár, fúvós hangszerek), valamint Szabó Péter hangmérnök. Mohňanský Dominika köszönetet mondott a zenekarnak.
A megnyitó és koncert után kisebb fogadással kedveskedtek az ünneplőknek. Nagy László Ady Endre: A tűz márciusa c. verset olvasta föl a fiataloknak. „De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim, /Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni, /Az Élet szent okokból élni akar /S ha Magyarországra dob ki valakit, /Annak százszorta inkább kell akarni.”

Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek ITT érhetők el.