56490

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke a demonstráción kijelentette, nem ért egyet azokkal a vélekedésekkel, melyek kétségbe vonták a szeptember 25-i komáromi akció eredményességét. “Ez a nagygyűlés a megoldásokhoz vezető út egyik fontos állomása” – mondta.  Beszédének szerkesztett változatát alább olvashatják.

“Engedjék meg, hogy a legnagyobb társadalmi és közművelődési intézmény, a Csemadok nevében megköszönjem Önöknek, hogy nem hittek azoknak, akik azt mondták: “minek ide jönni, fölösleges, úgysem értek el semmit, ez nem megoldás, a tiltakozás, a petíciós aláírás – ez kevés, úgysem old meg semmit.” Az itt jelenlévők válasza, a mi válaszunk az, hogy nincs igazuk. Mert a nagygyűlés valóban nem elég, nem megoldás, de a megoldáshoz vezető útnak egy fontos állomása, és indító startgombja ez a mai találkozó. Remélem, hogy ez így lesz.

Nem szabad félnünk. Itt, ebben az országban élünk, állampolgárok vagyunk, a határokat úgy húzták meg, ahogy meghúzták, de alkotmányos jogunk az, amit kérünk. A kilenc valóban nem egyenlő öttel, de ezt tudatosítani kell mindenkinek. Mi nem olyat kérünk, ami bennünket nem illet meg, mi csak azt kérjük, ami nekünk jár. Adófizető állampolgárokként, szlovákiai magyarokként kívánunk szülőföldünkön élni.

A Csemadok, amely tavaly ünnepelte, illetve emlékezett meg 65. születésnapjáról, az elmúlt rendszerben is tette a dolgát, pedig nem azért hozták létre, amiért megszólalt és amiért kiállt. A Csemadoknak köszönhetően az elmúlt rendszerben, az átkosban és a rendszerváltozást követően is sikerült közös összefogással megmenteni az iskoláinkat.

Tehát, ha megmutatjuk, hogy van erőnk, ha nem félünk, ha tudjuk, hogy mit akarunk és tudjuk, hogy igazunk van, akkor igen is ki kell állni. Kell a szimbolikus nagygyűlés, kell a tiltakozó nagygyűlés, kell hogy hangot adjunk véleményünknek. Ha csöndben vagyunk, ha csak azt mondjuk, hogy semmit nem lehet megoldani, tévedünk, mert igenis meg lehet oldani. Megvédtük az iskoláinkat az alternatív oktatástól, megvédtük a magyar iskolákat a bezárástól és meg fogjuk védeni iskoláinkat, a kis iskoláinkat is. Mert joga van a vidéken élő gyermeknek is anyanyelvén tanulnia. 

A Csemadok egy olyan intézmény, amelyet – hasonlóan magyar iskoláinkhoz – diszkrimináció éri. Állami feladatokat lát el, ennek ellenére állami pénzt nem kap a költségvetésből. Nem kap olyan összeget, amely lehetővé tenné, hogy az országos rendezvényeinket, országos versenyeinket – amelyeket közösen a szülőkkel, a pedagógusokkal, az intézményekkel szervezünk – meg tudjuk valósítani. Ennek ellenére a Csemadok a pedagógusokkal, tanítókkal, tanulókkal sikeresen együttműködik – köszönet ezért Önöknek: szülőknek, pedagógusoknak! Köszönet a felvidéki magyaroknak! Ahhoz, hogy ezt az együttműködést folytatni tudjuk, valóban szükséges az összefogás, szükséges a magyar-magyar párbeszéd, szükséges az, hogy kis térségeinkben, régióinkban végre leüljünk egy közös asztalhoz, hogy ne mutogassunk egymásra, hanem meghallgassuk egymást, és végre ne az egyéni, hanem a közösségi érdek legyen az, ami dominál. Mert e nélkül nem fogunk tudni előre lépni.

Engedjék meg, hogy a Csemadok-tagok és az Önök nevében is köszönetet mondjak a petíciós bizottság tagjainak, akik elindították a petíciós aláírás gyűjtést. Sokan megpróbálták lebeszélni őket erről, vagy pedig azt mondták: nem érdemes. Igen is érdemes! A mai találkozóval, tiltakozó nagygyűléssel kapcsolatban is voltak olyan hangok, hogy ne csináljátok, nem kell, csak hergelitek őket. Nem hergelünk senkit azzal, hogy véleményt mondunk! Igazunk van! S Kiállunk az igazunk mellett – ez az egyéni és kollektív felelősségünk. Ha azt akarjuk, hogy szülőföldünkön a következő generáció is – ne csak a mi gyermekeink, hanem unokáink is -, anyanyelvükön tanulhassanak.

Véleményem és a Csemadok-tagok véleménye szerint, szükség volna felállítani egy olyan kistérségi, akár bizottságnak nevezett testületet vagy egy olyan csoportot, amelyik közösségben és megoldásokban gondolkodik, és nem csak egymásra mutogat. Nem azt várja, hogy a másik lépjen ő helyette. Legfőbb ideje, hogy lépjünk, mert ha helyettünk lépnek, abban nem lesz köszönet.

Köszönöm, hogy eljöttek. Iskoláink megmentése érdekében végzett munkában a Csemadok is kiveszi a részét és kérem Önöket, hogy segítsenek minket ebben. Ahonnan jöttek, adják tovább, ami itt elhangzott! Kérem Önöket, hogy álljanak ki igazunk mellett, védjük meg iskoláinkat, kisiskoláinkat és olyan megoldást találjunk, amely lehetővé teszi azt, hogy szülőföldünkön meg tudjunk maradni magyarnak” – mondta Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke.

Lejegyezte MV, Felvidék.ma
Fotó: lm, a demonstráción készült képriportunkat ITT tekinthetik meg.
{iarelatednews articleid=”56385,56373,56336″}