A képen tizenkilenc éves önmagamat látom, ami ma, majd harminc évvel később egy kicsit talán már idegen és kissé talán érthetetlen is. 48 éves fejjel több mint nehéz megérteni egy 19 éves fiatalembert, még akkor is, ha az a fiatalember mi voltunk.
A képen az a kötött mellény van rajtam, amit még a nagymamám kötött Karácsonyra. Ez volt az utolsó ajándéka, mert még ebben az évben, 1986-ban meghalt.
Így volt ez az év a jó és a rossz dolgok, az öröm és a fájdalom egyvelege. Mert az határozottan jó dolog volt, hogy megosztott különdíjat nyertem az akkoriban még Csehszlovák Rádió magyar adásának hangjáték pályázatán, Hazatérés című rádiójátékommal.
Röviden, arról szólt, hogy egy börtönből szabadult fiú visszailleszkedése milyen nehézségekbe ütközik a falusi társadalomba. Mai füllel visszahallgatva/azt hiszem, pár éve még meg volt valahol az a sustorgó kazetta, amire anno a rádióból vettünk fel a rádiójátékot/ ugyancsak gyengén megírt történet volt. Utólag, keresve az okokat, hogy akkor mégis miért kapott díjat, a zsűri talán a témaválasztást jutalmazta.
A nyolcvanas évek közepén ugyanis divatosak voltak a „szocialista együttélés nehézségeit” boncolgató témák, az újságokban erről szóltak a vezércikkek, és hát az én rádiójátékom is ebbe a vonulatba illett bele. A főszereplő fiút Péternek hívták, és azért került börtönbe, mert részegen betört a szövetkezet irodájába.
Emlékszem, amikor az értesítést megkaptam a díjról, hosszú percekig csak nevetni tudtam, mint valami bolond. Nem tudom, hogy a pályámon azóta átéltem e hasonlóan mámoros pillanatot. Azt hittem, hogy ezzel e díjjal én most már egyből nagybetűs író vagyok.
Utólag, belegondolva, tényleg sokat köszönhetek annak a díjnak, még akkor is, ha író nem attól lettem.
…
A díjátadásra nem mentünk fel Pozsonyba, mivel nem tudtuk, hogy milyen körülmények várnának, tudnék e a kocsival mozogni a rádió épületében?
Az ismert okok miatt, a rádióban interjút nem tudtak velem készíteni, ezért aztán az Új Szó egyik munkatársa jött le Százdra, hogy riportot írjon rólam. Az újságírónőt elkísérte egy fényképész is.
Ő csinálta ezt a fotót is, amin az összpontosítástól feszülten próbálok meg valamit írni a gépen.
Folytatás következik.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57128,57030,56853,56633,56419,56236,56107″}
