57410

 Több mint két tucat fiatal szavaló vett részt a Sajó Sándor magyarságvers-mondó versenyen, melyre november 13-án tizenharmadik alkalommal került sor.  A rendezvényre Vajdaságból, valamint Erdélyből is érkezett versmondó. Az Ipolysági Városi Könyvtárban megvalósuló eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Tamás Aladárné, Ilonka néni és leánya Tamás Judit is.

A magyarságvers-mondó versenybe 13 oktatási intézmény 24 diákja kapcsolódott be. A helyi magyar alapiskola és gimnázium mellett Palástról, Ipolybalogról, Ipolynyékről, Lukanyényéből, Deákiból, Párkányból érkeztek szavalók. Balassagyarmat két középiskolája, valamint a budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium illetve a vajdasági Hajdújáráson található Petőfi Sándor Általános Iskola is képviselte magát.

Ipolyság város nevében Zachár Pál, a hivatal elöljárója köszöntötte az egybegyűlteket. „Egy nemes cél érdekében összejöttek a határon inneni és túli fiatalok. Magyarságversekkel tisztelgünk városunk jeles szülöttje előtt. Sajó Sándor versei ma is aktuálisak” – fogalmazott a köszöntőjében.  Z. Urbán Aladár, a versenyt szervező Palóc Társaság vezetője Sajó Sándor életéről és munkásságáról tartott kiselőadást. Mint megjegyezte: „halálát követően igyekeztek kirekeszteni a magyar irodalomból. Érdemeit megfelelő helyen el kell ismerni. Mi e versennyel tisztelgünk érdemei előtt.”

A versmondókat szakemberekből álló bírálóbizottság értékelte. A Csábi István Madách Imre-díjas előadóművész vezette bírálóbizottság tagja volt Jakus Julianna és Hegedűsné Jusztin Gizella. A szavalóversenyen külön kategóriában versenyeztek az alapiskolások és a középiskolások.

Z. Urbán Aladár a Felvidék.ma-nak elmondta, idén már tizenharmadik alkalommal szervezték az eseményt, mely már közel egy évtizede Kárpát-medencei versenyként zajlik le. Az elmúlt években kárpátaljai, vajdasági, horvátországi és szlovéniai versmondó is megfordult az Ipoly menti kisvárosban. Idén a vajdasági Palicsról érkezett versenyző. „Másodszor jöttünk el Ipolyságra. Nagy öröm ez számunkra.  Több éve figyeljük az anyaországi és más külhoni térségekben szervezett versmondó versenyeket. Mi, vajdaságiak hasonló cipőben járunk, mint a felvidékiek. Így mélyen a lelkünkben és a szívünkben viseljük az ilyen költőknek a sorsát” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Jánosi Elvira, a Hajdújáráson tanuló Balley Ingrid   édesanyja.

A verseny után a helyi római katolikus templom előtti parkban koszorúzással folytatódott a rendezvény. Sajó Sándor mellszobra előtt Belányi Gyula saját megzenésített versét adta elő. Ezt követően a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai énekeltek. A megemlékezés főszónoka Z. Urbán Aladár volt. Amint elhangzott, a költő születésnapja egybeesik a magyar nyelv napjával. Megköszönte a városvezetés és a városi könyvtár támogatását, mint jelezte, e hathatós együttműködés eredményeként vált mára hagyománnyá a magyarságvers-mondó verseny. Az ünnepi köszöntőt követően a résztvevők az Oláh Szilveszter által megálmodott bronzszobor előtt helyezték el a tisztelet koszorúit. 

Délután a könyvtár épületében az eredményhirdetéssel folytatódott a programsorozat. Csábi István, a bírálóbizottság elnöke kifejtette, nagyon komoly verseket választottak a versmondók, s mindezt hitelesen adták elő. „Sajó Sándor a szülőföldhöz való ragaszkodást üzeni nekünk” – fogalmazott az eredményhirdetés előtt.

Az alapiskolás kategóriában harmadik helyen végzett Antal Réka (Palást) és Csáky Máté (Ipolybalog), második Bukovszky Dorottya, első helyezettje pedig Szmolka Barbara lett (Ipolyság, FFKIKI). A középiskolás kategóriában harmadikként végzett Szilvási Bianka (Ipolyság, Szondy György Gimnázium) és Gömöri Eszter (Balassagyarmat). Második helyezést ért el Virág Apollónia (Budapest), a kategória győztese pedig Baráti Tamás (Ipolyság, Szondy György Gimnázium) lett.
Az alapiskolások közül különdíjban részesült Balley Ingrid (Hajdújárás) a versszínházi előadásáért. A Trianon Kutatóintézet jóvoltából Szilvási Bianka és Baráti Tamás részt vehet a 2016 nyarán Erdélyben megvalósuló versbarátok táborában.

Az eseményekben gazdag péntek délután záróakkordjaként került sor Dr. Kiss László orvos történész A tót atyafiak és jó palócok orvosai című kötetének a bemutatására. A rendezvény a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának, a magyar Nemzetstratégiai Intézet és a Via Nova ICS támogatásával valósult meg.

További képek a szavalóversenyről megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>.
Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56437,49922,49982″}