A gyermekvállalás, a gyermeknevelés segítését előmozdító intézkedéseket és a Kárpát-medencei kormányszemléletről beszélt Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter egy internetes portálnak adott karácsonyi interjújában.

Mint kifejtette szeretnének minden ügyet Kárpát-medencei dimenzióban szemlélni. Erre példa szerinte az, hogy ma már a magyar állam támogatásával tanulhat egy beregszászi magyar a Kárpát-medencén belül Kolozsváron, vagy egy kolozsvári Kárpátalján, Beregszászon, Pozsonyban, Révkomáromban vagy Szabadkán. “Egységes rendszerben gondolkodunk, és a határon kívüli magyar nyelvű képzéseket is úgy finanszírozzuk, mint Magyarországon” – mondta.

Az emberi erőforrások minisztere részletesen beszélt a kormány családpolitikájáról is. Elmondása szerint továbbra is tartják magukat ahhoz az állásponthoz, amit 2010-ben elindított programmal kezdtek: elfogadhatatlan, hogy Magyarországon a gyermekvállalás szegénységi kockázat legyen.

Ennek az intézkedéscsomagnak a jegyében vezették be a lehető legszélesebb körben a családi adókedvezményt, igyekeznek támogatni az otthonteremtést és szeretnék megkönnyíteni a szülők munkavállalását a gyermek nevelése közben az ellátások megtartása mellett, akár részmunkaidőben is.

Az idén (nemrégen) elfogadott otthonteremtési kedvezményt pedig nagy előrelépésnek tartja.
“2016-ban pedig ismét óriási lépés következik: azoknak a házaspároknak, akik három gyermeket vállaltak vagy vállalnak, s ezt tíz éven belül teljesítik, tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás jár családi otthonteremtési kedvezmény keretében, felvehetnek tízmillió forint kedvezményes kamattámogatott hitelt három százalék alatti kamattal, és akár ötmillió forintig vissza tudják igényelni az önerőből épített lakásuk, házuk áfáját. Ez huszonötmillió forint. Ezzel a háttérrel el lehet indulni az életben” – fogalmazott a miniszter.

Véleménye szerint ez egy „olyan unikális dolog lesz az egész világon, amire büszkék lehetünk és bízhatunk benne, hogy működni fog”. Becslése szerint ez több százezer családot érhet el.

“Nem véletlen, hogy a gyermek áll a karácsonyi történet középpontjában, és a mi karácsonyi családi életünk középpontjában is a gyermekek vannak.”

Az mti nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57949,57562,55688,55586,53613,53116,51802,50692″}