57823

„A liberalizmus nem tud támpontot adni az embereknek, ezért Európának arra van szüksége, hogy visszatérjen saját, keresztény gyökereihez” – jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára december 1-jén, Komáromban.

A Selye János Egyetem Teológiai Karának szervezésében Aktuális nemzeti kérdéseink címmel megtartott konvokációs előadásában az EMMI államtitkára a migránsválságról, a liberalizmus zsákutcáiról, a keresztény egyházak mulasztásáról, a közép-európai nemzetek felelősségéről és az európai társadalmat fenyegető demográfiai katasztrófáról is szólt.

A liberalizmus olyan társadalmat épít, amely önmagát számolja fel
Soltész Miklós szerint a kommunizmus, s az azt követő liberális világ egyértelműen a keresztény vallás és értékrend elpusztítását célozta meg. „A kommunizmus csapdájából sikerült megszabadulnunk, a liberalizmus azonban újabbakat állított elénk, s bár kétségtelen, ezek nem olyan látványosak, keresztény értékeinkre nézve ugyanolyan romboló hatásúak” – jegyezte meg.

Az államtitkár ugyanakkor úgy véli, a keresztény egyházaknak is megvan a felelőssége abban, hogy a hagyományos európai értékek teret vesztettek a liberalizmussal szemben. „Mi, keresztények is elkövettünk egy hibát: nem emeltük fel határozottan a szavunkat azok ellen a tanítások ellen, melyeket a liberalizmus az elmúlt évtizedekben ráerőltetett társadalmunkra. Nem voltunk elég határozottak az abortusz-, a gender ideológia és számos más kérdésben sem, mert nem akartunk ósdinak, maradinak feltűnni” – fogalmazott.

Az EMMI államtitkára szerint a liberalizmus egyik legnagyobb tévedése, hogy gyors, azonnali megoldásokat ígér. „Vedd meg és szerezd meg azonnal” – mondják a liberálisok, ám ezzel, s a szabadságjogok hangsúlyozásával egy olyan társadalmat építenek fel, amely önmagát számolja fel. Ezzel szemben a kereszténység évszázadokban, évezredekben gondolkodik, s bár úgy tűnik, korlátokat állít az emberek elé, ezek valójában az ember lelki és gazdasági értelemben vett boldogulását szolgálják – hangsúlyozta.

A kereszténység nélkül nem képzelhető el Európa megújulása
Soltész Miklós úgy véli, a liberalizmus eszméje magára hagyja, és nem képes támpontot adni az egyén számára, az európai embernek ezért arra van szüksége, hogy visszatérjen saját, keresztény gyökereihez. „Óriási társadalmi változások előtt állunk, ezért mindannyiunknak megvan – kinek-kinek a maga területén – a felelőssége, hogy felmutassuk a társadalomnak a kereszténység örök értékeit. Ezek nélkül Európa megújulása nem képzelhető el” – szögezte le.

Úgy véli, ebben nagy szerepe lehet a közép-európai népeknek, s a változás éppen innen indulhat el. „Minket itt, Közép-Európában a világtörténelem folyamán többször összeugrasztottak, a béke megteremtése azonban a mi felelősségünk. Meg kell találnunk a Felvidéken azokat a szlovákokat, akik fogékonyak a kereszténységre, és el kell kezdenünk a velük való párbeszédet. Európa megújulása Közép-Európából indulhat el” – hangoztatta.

Európa megszállása zajlik
Az Európát elárasztó migráns hullám Soltész Miklós szerint komoly dilemma elé állította a keresztény embert, hiszen egy keresztény számára kötelesség az elesettek és rászorulók támogatása. Ám, mint azt kifejtette, „nem vagyunk balga keresztények, jól látjuk, hogy Európa megszállása zajlik, s a migránsáradat egy jól megszervezett, Európa iszlamizációjára tett kísérlet” következménye.

„Találkozva az áradat közelségével, a nyugat-európai közvélemény egyre inkább nekünk, magyaroknak ad igazat. Ezt a lehetőséget kihasználva fel kell tudnunk mutatni egy olyan társadalmi berendezkedés lehetőségét, amely a kereszténységben gyökerezik” – jelentette ki előadásában az államtitkár.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49401,48793,57852″}