A Pozsonyligetfalutól csupán 35 km-re fekvő szomszédos szigetközi, Moson megyei székhelyen, Mosonmagyaróváron már több éve hagyományosan adventzáró ünnepséget rendeznek. Nem volt ez másképp idén sem, amikor is aranyvasárnap délután fél négytől került erre a rendezvényre sor. Az utóbbi két évben ugyanis már advent 4. vasárnapjára teszik ezt az ünnepélyt, míg azelőtt közvetlen Szenteste előttre esett.

A program a magyaróvári Szent Gotthárd-templom előtt vette kezdetét Bodó Zoltán magyaróvári plébános rövid áhítatával, továbbá Kiss Veronika karnagy vezetésével karácsonyi mendikás énekek éneklése volt a soron, melybe a jelenlévők is bekapcsolódtak. Ezután az egybegyűltek átvonultak a szomszédos Magyar utcába, ahol a Lipóti Pékség jóvoltából megsütött 100 méteres kalács megáldására került sor ökumenikus körülmények között. Közreműködött Kapui Jenő mosoni római katolikus plébános, Csáfordy Julianna helybéli református lelkésznő és Kiss Miklós ugyancsak magyaróvári evangélikus esperesplébános.

Beszédet mondott Iváncsics János alpolgármester és Széles Sándor megyei képviselő. Jelen voltak a Szent György Lovagrend helyi tagjai, akik a felszelésben segítettek.
A fonott kalács természetesen pillanatok alatt szét lett osztva. Mellé forró teát kínáltak a jelenlévőknek a fűtött sátor alatt, ahol maga a színpad is állt. A továbbiakban Szulák Andrea karácsonyi koncertje következett, melyben a művésznő élő és már elhunyt énekesek közismert dalaiból válogatott.

Majd megszólaltak a Gotthárd-templom harangjai, jelezvén a közeledő hatórai misét, Szulák Andrea ekkor bemutatta a zenekartagokat, magát pedig úgy mutatta be, hogy “engem márpedig nem lehet elfelejteni,” – mely számmal egyben búcsúzott is.
A már említett hatórai aranyvasárnapi szentmisét a helyi plébános szolgálta nagyszámú hívőseregnek, délután fél háromtól pedig gyónási lehetőség volt. Gyóntattak többek között Drobilits József nyugalmazott bezenyei plébános és Juhos Imre nádszegi származású lelkiatya is.

Nagyon szép ez az ünnepély minden évben, épp ezért örvendetes volna, ha innen a Felvidékről is többen átjárnának erre vagy a hasonló rendezvényekre Mosonmagyaróvárra, ahogy az óváriak is szép számban jönnének át a mi rendezvényeinkre, hogy kölcsönös legyen a látogatás.

Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
Képek: Horváth Attila
A fonottkalácsSzulák Andrea