Huszadik alkalommal szervezett pályázatot a Magyar Kultúra Napja tiszteltére a Palóc Társaság kezdeményezésére több magyarországi társadalmi szervezet.

Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság Ipolybalogon élő elnöke a Magyarság Házában tartott január 24-i rendezvényükön elmondta: idén első alkalommal vettek részt nemcsak alap-és középiskolások, hanem felnőttek, főként egyetemisták és főiskolások a pályázaton. Igaz, hogy egyelőre csak ketten, de szeretnék, ha jövőre többen lennének, és ezzel hagyományt sikerülne teremteniük. Főként egykori pályázókra számítanak, tehát olyanokra, akik korábban már részt vettek a vetélkedőben.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatónőjének köszöntőjét követően Szvorák Katalin énekelt, majd Gál Tibor, a Fölszállott a páva egyik győztese kapott szót. Őket követték a pályaművek kiemelt díjazottjai: Ferkó Réka Kárpátaljáról, Gusztonyi András és Ződi János a Délvidékről, a Felvidékről: Németh Enikő, majd Jablonsky Benjámin, illetve az egészen fiatal Kovács Alex szintén a Délvidékről.

Mint azt Kolczonay Katalin egyetemi oktatótól, az értékelő bizottság elnökétől megtudhattuk, az ünnepélyes eredmény-hirdetésre összesen 174 pályamű érkezett. A pályaművek nagyobbik részét továbbra is alapiskolásoktól kapták és – a hagyománynak megfelelően – szembeszökő arányú volt az idén is a délvidékiek aktivitása.

Kolczonay Katalin szerint ennek az az oka, hogy a vetélkedő „pedagógus-függő”. A délvidékieket egyébként a mostani alkalommal a felvidékiek követték, akiknek a középiskolások között egyébként sikerült a délvidékiek fölé kerekedniük. A pályázók minden eddiginél több, összesen húsz témában írhattak pályázatot. Azért ennyiben és nem tizenkettőben, ami eddig a legtöbb volt, mert húsz éve szerveznek ilyen vetélkedőt, az idei így a huszadik volt. Egyébként a húsz téma közös vonása, hogy valamennyi kapcsolódik valamilyen módon a magyar kultúrához, arról szól, hogy anyanyelvünk a hazánk.

A Palóc Társaság célkitűzése az, hogy legyünk otthon a Kárpát-medencében, ahol igenis alkossunk egy nagy családot, legyünk benne valamennyien a magyarság közösségi emlékezetében! Ezt a pályázatok ügye jól szolgálta, hiszen a húsz év alatt több mint kétezer ilyen dolgozat született, mindegyik egy-egy gyöngyszem – jelentette ki Kolczonay Katalin, majd részletesen ismertette a vetélkedő eredményét.

A Kárpát-medence valamennyi magyarlakta országából érkezett pályázatok közül az alapiskolások közül a következő felvidéki diákok kaptak első díjat: Fodor Alexandra, Feledről, a Szombathy Viktor Magyar Tannyelvű Alapiskolából, Kotiers Ráhel és Rancsó Sarolta, Hetényből, a Tarczy Lajos Magyar Tannyelvű Alapiskolából és Mojzeš Max Tardoskeddről, a Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskolából.

Második díjat Mojzeš Vanesa, a tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulója kapott. Harmadikat Tóth Gergő, szintén a tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulója.

A felvidékiek közül különdíjat kapott Szőcs Abigél és Szekeres Enikő, a vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola tanulói. Dicséretben részesült Rancsó Kamilla, a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulója.

A középiskolások közül a Magyar Kultúra Napja-díjat ítéltek oda a somorjai Madách Imre Gimnázium tanulójának, Németh Enikőnek, aki – mint említettem – fel is olvashatott az ünnepségen munkájából.

A középiskolások közül első díjban részesített felvidékiek – Jablonský Benjáminon, az ipolysági Szondy György Gimnázium tanulóján kívül a következők: Jónás Nikolett, a szintén ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, valamint Molnár Rudolf, a révkomáromi Selye János Gimnázium tanulója.

II. díjban részesítették Baráti Tamást, az ipolysági Szondy György Gimnázium, Kürthy Dánielt, a szintén ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, valamint Rancsó Dorottyát, a révkomáromi Selye János Gimnázium tanulóját.

III. díjat kapott Klukon Vajk Gergely, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Rancsó Máté, a révkomáromi Selye János Gimnázium, valamint Sándor Cynthia, a Párkányi Gimnázium tanulója.
Különdíjban Kučera Juditot, az ipolysági Szondy György Gimnázium tanulóját, dicséretben pedig Morva Zsófiát, Róth Tamarát, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, illetve Szitás Évát, a somorjai Madách Imre Gimnázium tanulóját részesítették.
Ezt követően osztották ki a vetélkedőben részt vevő és adományaikat felkínáló szervezetek díjait.

További képek megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>
A verseny részletes eredménye ITT>>> olvasható.

Gecse Géza, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43688,51255″}