A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás Csallóközi Szervezete két rendezvényt tart a hétvégén, Iskolaváró címmel. Január 23-án Dunaszerdahelyen, január 24-én pedig Somorján kerül megrendezésre az anyanyelvi oktatás mellett síkra szálló műsoruk. Mindkét előadás 15 órakor veszi kezdetét, a belépés ingyenes.

Szombaton Vitéz László: Az utolsó kincs című előadás lesz látható a dunaszerdahelyi Aranykert bábcsoport előadásában. Helyszín a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ. Ezt követően Sipos Dávid, Vadkerti Imre, Zsapka Attila zenés műsorára kerül sor.

Vasárnap az Alma együttes koncertje lesz a somorjai kultúrházban.

A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás 2011-ben Dunaszerdahelyen alakult meg, azzal a szándékkal, hogy a város és a régió fejlődését elősegítse és támogassa. A szervezet azonban a kezdetektől fontos feladatának tekinti a régióban élő magyar nemzeti kisebbség azon jogainak védelmét is, melyeket nemzetközi egyezmények és a Szlovák Köztársaság Alkotmánya garantálnak. “A Magyar Megmaradásért Polgári Társulást csallóközi magyar emberek hozták létre március 11-én. Magyarok, akik hiszik, hogy a magyarságnak nemcsak múltja, hanem jövője is van. Lehetnek nézetkülönbségek, de a célunk közös: újra elindítani a magyarság kátyúba ragadt szekerét” – fogalmazták meg az alapítók szándékaikat.

Nagy Dániel Csilla, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56321,55729,48232,44655,42960″}