Vereséggel kezdte az évet a DAC: a sárga-kékek felkészülési mérkőzésen a cseh Jablonec otthonában 1-0 arányban kaptak ki.

A dunaszerdahelyi klub január 15-től edzőtáborozik az észak-csehországi Jablonecben. Az edzőmérkőzés előtt Tomiszlav Marics vezetőedzőnek több hiányzója is akadt: Davis betegséggel küszködik, Štepanovský és Straka pedig sérülés miatt hagyta ki a 2016-os év első fellépését (Róbert Polievka és Roland Černák pedig el sem utazott Csehországba, a két fiatal játékos ugyanis meghívást kapott az U21-es, illetve az U19-es szlovák válogatott keretébe).

A cseh labdarúgó bajnokság (Synot Liga) első osztályában szereplő házigazda korán, már a 37. percben megszerezte a vezetést: a DAC hivatalos oldala beszámolója szerint egy gyors támadás után Breda volt eredményes. A Jablonec később is fölényben volt (7-3 volt a kapura lövések aránya), az eredmény azonban már nem változott. A cseh együttest egyébként, amely a csalódást keltő nyolcadik helyen telel a Synot Ligában, Zdenko Frťala személyében szlovák edző irányítja.

A DAC január 20-ig, szerdáig marad Csehországban, a következő felkészülési meccsét hétvégén játssza: január 23-án szombaton 11 órától a dunaszerdahelyi stadion mögötti műfüves pályán a DAC „A” és a DAC „B” csapata mérkőzik egymással.

Felvidék.ma
Fotó: fcdac.sk
{iarelatednews articleid=”58725,58639,58440,58432″}