A Via Nova kétyi alapszervezete 2014 nyarán egy gulyásfőző versennyel lépett be a köztudatba, majd decemberben egy sikeres bál megrendezésével várta a következő esztendőt. 2015 pedig egy sokkalta tartalmasabb évnek bizonyult a csapatnak.

A helyi vianovás fiatalok részt vettek a március 15-i megemlékezésen a Hősök emlékművénél, ahol koszorúikat is elhelyezték, leróva tiszteletünket az egyetemes szabadság nimbusza előtt.
Április közepén egy röplabda tornán vettek részt, mely Ipolyságon került megrendezésre. Ezen a megmérettetésen a negyedik helyen végeztek a kétyiek.

Május végén került megrendezésre a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság helyi fordulója, amelyen Zselíz és Léva csapatát látták vendégül a helyi futballpályán. A szép számú közönség előtt lezajlott szórakoztató mérkőzéseken pazar eredményt értek el a hazaiak, mivel sikerült felülkerekedniük a két „nagyváros” felett, így az első helyről várhatták a következő fordulót, melynek Zselíz adott otthont. Sajnos itt már nem jártak akkora sikerrel, mivel több kulcsjátékosuk is sérüléssel küzdött, így a dobogó legalsó fokára kerültek. Mivel a lévai forduló elmaradt, ezért összességében Léva mögött a második helyen zárták a bajnokságot, kevéssel lemaradva az országos döntőről. A következő kiírásban viszont már nem akarnak kegyelmezni a városiaknak.

Június utolsó hétvégéjén került megrendezésre a második gulyásfőző verseny a helyi vendéglő melletti zöld területen. A versenyen 11 csapat mérte össze gasztro tudományát. A helyi csapatokon kívül voltak versenyzők a környező településekről is. Az elmúlt évvel ellentétben ezen már minden résztvevő csapatnak biztosították a kondérba valót is, garantálva ezzel a magasabb színvonalat. Amíg a szakácsok a kondér körül tüsténkedtek, addig a legkisebbek az ugrálóvárban és a trambulinban lelték örömüket.

Az új esztendő „hajnalán”, január 9-én immár az 2016-ba átcsúszva került megrendezésre a helyi kultúrházban az újévi asztalitenisz verseny, mely ugyancsak osztatlan sikert aratott, és megmozgatta a falu fiatalságának apraja nagyját.

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ilyen sokan kilátogattak a rendezvényeinkre. Boldogok lennénk, ha sikerülne valamennyiből hagyományt teremteni, és évről évre gyarapítani újabbnál újabbakkal, hisz közösségi életben van csak lelke egy falunak” – mondta el a helyi szervezet elnöke, Farkas Attila.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58687,58764,58649,58472,58438,58325,58233″}