58818

Rendkívül sikeres a Magyar Közösség Pártjának petíciója, melyet már 65 ezren láttak el kézjegyükkel. Az aláírásgyűjtés folytatódik – tájékoztatott az MKP január 18-i sajtótájékoztatóján Berényi József MKP-elnök, Őry Péter és Németh Gabriella alelnökök, valamint a petíciós bizottság tagjai: Knirs Imre és Furik Csaba.

Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke köszönetét fejezte ki az aláíróknak. Emlékeztetett arra, hogy eredetileg 10 ezer aláírást tűztek ki célul. Ez az a szám, mely esetén a belügyminisztériumnak foglalkoznia kell az aláírásgyűjtéssel, mely – mint ismeretes – a kötelező bevándorlási kvóták ellen és a helyi népszavazások mellett szól. Az MKP eredeti célkitűzését a választópolgárokkal való közös akarat eredményeként már több mint hatszorosan teljesítette. A szlovákiai jogszabályok szerint 100 ezer aláírás esetén már a törvényhozásnak is foglalkoznia kell a petíció tárgyával. Az MKP a márciusi parlamenti választások után parlamenti pártként továbbra is prioritásként kívánja kezelni a petícióban megfogalmazott közérdekű akaratot.

Németh Gabriella, az MKP szociális alelnöke pártja női képviselőjelöltjeinek kiáltványáról szólt. A szilveszteri németországi történtek is igazolják az MKP aláírásgyűjtési kezdeményezésének megalapozottságát. „Kifejezzük szolidaritásunkat az érintett családokkal, megengedhetetlen viszont, hogy Európában veszélybe kerüljön a kultúránk és az értékeink. Biztonságban akarunk élni, nulla toleranciát hirdetünk minden fajta erőszakkal szemben” – mondta.

Berényi József, az MKP elnöke azzal összefüggésben, hogy az osztrák kancellár tegnap bejelentette a schengeni határokon való szabad átkelés Ausztriában való felfüggesztését, rámutatott: az osztrák politika a pillanatnyi hangulat alapján alakul. Emlékeztetett, hogy tavaly Ausztria bírálta Magyarországot amiatt, hogy kerítéssel védi a határait. „Bízom abban, hogy az osztrák döntés elősegíti a schengeni övezet déli határainak védelmét” – mondta az MKP elnöke, aki szerint Európa érdekében bátor lépésekre van szükség, nem pedig pszeudohumanizmusra és a pszeudotoleranciára.

„A koncepció nélküli európai politika veszélyezteti az Európai Uniót. Meg kell óvnunk az európai értékeket, utódainkra egy szabad Európát kell hagynunk” – tette hozzá. A jelenlegi európai rendszert a migránshelyzettel kapcsolatban igazságtalan tartja, hiszen Ukrajna háborús helyzetben élő polgárai nehezebb körülmények között érkeznek az EU területére, mint a Közel-Keletről érkezőknek. Berényi József elmondta, Szlovákiában a közvéleményt az MKP a petícióval is erősítette, „a választókkal kialakult egy közös akarat” – mondta.

Furik Csaba, a petíciós bizottság tagja, Kisgéres polgármestere a Szlovákia keleti részében folytatott aláírásgyűjtés eredményeit ismertette. A keleti régióból mintegy 16 ezren támogatták eddig a petíciót (Tőketerebesi járás: 7 ezer, Kassa-környék: 3 ezer, Nagymihályi járás: 1500, Rozsnyói járás: 3500, Kassa város: 1000 és további ezer aláírást hozott, melyek még nem lettek régió szerint szétosztva). „Nem csak magyarok írják alá, hanem szlovák, roma és más nemzetiségű polgárok is” – mondta.

Knirs Imre, Komárom alpolgármestere, a petíciós bizottság tagja elmondta, a határvárosban nap mint nap szembesülnek a migránsválság okozta problémával, aggályokkal. Több ezren járnak át dolgozni a határon, az emberek féltik a létbiztonságukat. „Az emberek várják a megoldást, amelyet az MKP kezdeményezése is segíthet” – mondta.

O.N., Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57903,57730,57263″}