Szili Katalin szerint muszáj sikert felmutatnunk, mert száz-százötven év múlva eltűnhet a szórványmagyarság. A magyar Országgyűlés korábbi elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában arról is beszélt, hogy egy valódi baloldali gondolkodású ember csak nemzetben gondolkodhat, s hogy az autonómia ügye össznemzeti érdek.

Szili Katalin, aki jelenleg miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik, úgy véli, nem az egymást taszító erőket, hanem az összekötő kapcsokat kell keresni az embereknél, hiszen „kizárólag az utóbbiak vihetik előre közös ügyeinket, s különösen áll ez az összmagyarság viszonyrendszerére”.

A külhoni magyar közösségek lélekszáma folyamatosan apad

A politikus beszámolt arról, hogy Joggal Európában címmel a napokban készült el az ő közreműködésével egy közel háromszáz oldalas munkaanyag, amely a külhoni magyar közösségek autonómiakoncepcióit összegzi. „Ez egy rendkívül részletes, mélységekbe ható dokumentum, amely a külhoni magyar közösségek autonómiakoncepcióinak áttekintésén túl az európai kódrendszerrel harmonizáló autonómiaterminológiát is áttekinti” – mondta el Szili, aki szerint az anyag eléggé riasztó képet fest a külhoni magyarság lélekszámának apadásáról.

A miniszterelnöki megbízott rámutatott, változatlan tendenciák mellett 2025-re Erdélyben 1,43 millióról (2011-es népszámlálási adatok) 1,09 millióra, Kárpátalján 157 ezerről 125 ezerre, Vajdaságban 293 ezerről 208 ezerre, a Felvidéken 521 ezerről 443 ezerre, Szlovéniában pedig hatezerről háromezerre csökkenhet a magyarok száma.

Az autonómia ügye össznemzeti érdek

Szili Katalin úgy véli, ezeket a kedvezőtlen folyamatokat úgy lehet megállítani, ha a tömbben és a szórványban élő fiatalok tanulmányaik befejezése után visszatérnek szülőföldjükre, de ennek csak akkor van realitása, ha helyben sikerül nekik munkát és tisztességes fizetést biztosítani. „Emellett az ott élőket is folyamatosan támogatni kell, nemcsak az autonómiáért folytatott küzdelmükben, de gazdaságilag, erkölcsileg egyaránt” – tette hozzá.

A határon túli magyarság, és azon belül az autonómia ügye össznemzeti érdek, itt nincs helye széthúzó, egyénieskedő politikai akcióknak – jelentette ki az interjúban Szili Katalin, aki szerint muszáj sikert felmutatnunk, mert száz-százötven év múlva eltűnhet a szórványmagyarság.

Egy valódi baloldali ember csak nemzetben gondolkodhat

Értékelve az elmúlt 25 év nemzetpolitikai eredményeit, Szili kifejtette, voltak „nagy felbuzdulások, apró és óriási sikerek, valamint fájó kudarcok, elhalt ötletek, koncepciók” is. Véleménye szerint Magyarország és a szomszédos államok európai uniós csatlakozásával kedvező esély nyílt arra, hogy a határon túli magyar kisebbségek helyzete rendeződjön, ám az egyes országokra lebontott átfogó, szülőföldön maradást, megmaradást segítő programok nem készültek. Mint kiemelte, a 2004. december 5-i népszavazás is sok mindent visszavetett ezen a területen, s „a bizalomépítést újra kellett kezdeni”.

„Baloldali gondolkodású, érzésű emberként nekem éppúgy felelősségem és feladatom a határon túli magyarság jelene és jövője” – jelentette ki Szili, hozzátéve: egy valódi baloldali ember csak nemzetben gondolkodhat.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52581″}