(FRISSÍTVE!) A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-8-as döntetlent játszott a világbajnoki bronzérmes görög csapattal a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság D-csoportjának nyitófordulójában. Szlovákia elszenvedte második vereségét is.

Az első percek után akár három gólos előnyre is szert tehetett volna a magyar válogatott, ám Varga Dániel és Hárai Balázs gólja után az újabb magyar emberelőny kihasználatlan maradt. A görögök pedig mintha csak erre vártak volna, gyorsan egyenlítettek, a fiatalabbik Varga-testvér, Dénes azonban gondoskodott arról, hogy magyar vezetéssel érjen véget az első negyed (3-2).

A folytatásban feljavult a görög válogatott, s miközben a magyar emberelőnyök kimaradtak, ezeket a görögök kihasználták. A félidő előtt már náluk volt a vezetés, Hárai azonban egyenlíteni tudott (5-5).

A harmadik felvonásban ismét a görögök jutottak vezetéshez, ám ezt követően a magyar védelem jól zárt, Varga Dénes pedig tarthatatlan volt, s egymást követő két találatával a Benedek-legénység ismét vezetett (7-6).

Hárai – az utolsó negyed elején szerzett – góljával pedig már kettővel mentek a magyarok, s ismét ők támadhattak. Ám az egész meccsen nagyszerűen játszó Hárai ziccerben hibázott, a görögök pedig egy szerencsés góllal egy gólra zárkóztak (8-7).

A végjátékban a magyarok nem tudtak higgadtak maradni, támadásaikat elkapkodták, a görög csapat pedig – kihasználva egy kettős emberelőnyt – egyenlíteni tudott, sőt: kis híján a győzelmet is megszerezhette volna, ám Nagy Viktor egy hatalmas bravúrt bemutatva döntetlenre mentette a találkozót. Magyarország-Görögország 8-8 (3-2, 2-3, 2-1, 1-2).

A magyar csapat szerdán (január 13-án) az orosz, pénteken (január 15-én) pedig a török válogatott ellen száll vízbe, a csoportból minden együttes továbbjut a nyolcaddöntőbe.

Szlovákia: A nagy pofon után újabb vereség – ezúttal azonban szoros csatában

Mint arról korábban beszámoltunk, a szlovák válogatott – a kontinenstorna nyitó mérkőzésén – kiütéses vereséget szenvedett a spanyol válogatottól (13-4). A szlovák pólósok (január 12-én délelőtt megrendezett) második mérkőzésükön sem tudtak javítani, a hollandok ellen szoros csatában kikaptak.

Kevés gól esett a mérkőzésen: a szünetben 4-2, az utolsó felvonás elején pedig 5-3 volt az állás Hollandia javára. A szlovák együttes azonban másfél perccel a vége előtt Seman centerből szerzett találatával kiegyenlített. Mégis a hollandok örülhettek, ugyanis Frauenfelder emberelőnyből ismét vezetéshez juttatta csapatát, Martin Famera büntetőjét pedig 27 másodperccel a mérkőzés vége előtt védte a holland kapus. Szlovákia-Hollandia: 5-6 (1-2, 1-2, 1-0, 2-2).

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58696,58655,58549,58528,58566″}