59770x

A Magyar Közösség Pártja a csallóközi Lakszakállas településen tartotta kampányrendezvényét február 24-én, szerdán délután öt órai kezdettel. Vendége itt is a felvidéki kampánykörútjukon a pártot csaknem 30 helyszínen ​végigkísérő Mága Zoltán​ vilaghírű hegedűművész volt.

A teljesen megtelt kultúrház termében a környék, vagyis a komáromi járás, tágabb értelemben véve ​ pedig Nyitra megye képviselőjelöltjei mutatkoztak be programjukkal. Személy szerint Domin István, Izsa község polgármestere, aki kiemelte régió​ja fejlesztésének fontosságát, szállodák, kerékpárutak további kiépítésére tett szándékukat a turizmus fellendítése érdekében ​Komárom, Párkány és Gúta térségében, hogy még ​több turistát vonzzanak oda.

Következőként Gyarmati Tihamér ​járási elnök ​kért szót, aki egyben Nyitra megye képviselője is​.
Amíg Mága Zoltán művész úr és a két kísérő fellépő hegedűs hölgy készülődött, még Knirs Imre, Komárom alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez, Cziprusz Zoltán a Via Nova ICS részéről, aki Gömörből érkezett s egy vicces megjegyezést tett, mely szerint dél-felvidéki februári országjáró körútjuk során valahol Csallóközben egy hölgy, miután ő bemutatkozott, megjegyezte, hogy szép, különleges, sajátos palócos tájszólása elnyerte tetszését s őt fogja karikázni március 5-én, hadd legyen ilyen szép tájszólással beszélő fiatalember is a törvényhozásban.

Végezetül pedig ​Samu István, ugyancsak Via Nová-​s jelölt mutatkozott be a jelenlévőknek Gútáról​. Elmondta, hogy két gyermek édesapja, akiknek olyan nevet adtak feleségével, hogy véletlenül sem tudják majd azokat szlovákosítani az állami szervek, hiszen Hunornak és Botondnak ​lettek keresztelve. Kritikusan szólt nagyon helyesen a ​napilapunkkal szemben, mely ha teheti, minden úton-módon a Magyar Közösség Pártja ellen ír s érthetetlen, hogy olyan hangnemben és ​szellem​iség​ben,​ melyből világosan ​kitűnik, hogy nem akarja, hogy bejusson a parlamentbe.

Ezután jött immár a könnyebbik, szórakozási része az estnek, hiszen színpadra lépett Mága Zoltán, aki páratlan sikert aratott ezen az estén is. Azért mondhatom, mert jómagam immár másodszor vettem rajta részt​: elsőként még a hónap elején Vágsellyén a szintén teljesen megtelt ​
kultúrházban. S annyira tetszett s megragadt a koncertje, hogy lakszakállasi ismerőseim, rokonaim buzdítására még egyszer ellátogattam s nem bántam meg, ellenkezőleg utólag elmondhatom​, nagyon is megérte újra elmenni. Akár az akkor eljátszott számokat újrahallgatni, akár még a nem hallottakat.

Felcsendült többek között a Kán kán, a Hej, cigány, majd szokásához híven megkérdezte a közönségtől, hogy mit hallana legszívesebben. Nos mi másra eshetett volna a választás, mint a Pacsirtára, amit igazán gyönyörűen játszott el. Elmondta az egyes számok közben, hogy nagy örömmel jött ide, a lakszakállasiakhoz​, ahol​ a többi eddigi helyszínéhez hasonlóan zenebarát közönséget ​talált ​s biztatta őket március 5-én a ​helyes döntésre, vagyis az MKP- re szavazni. Kiemelte nagyon jó barátságát Berényi József elnök úrral, aki most sajnos nem lehetett jelen, mert egy magyarországi​ tévécsatorna késő esti műsorába éppen ekkor fontos választások előtti beszédjének ​felvétele volt​,​ s bár szeretett volna itt lenni, Mága művész úr biztatta, hogy inkább oda menjen ismertetni a pártot és programját így választások előtt s azon ​a tévéadáson ​keresztül szóljon minél ​több nézőhöz.

Végezetül feltett itt is három kérdést, amit minden egyes állomáson megtesz. Jelentkeznie kellett a legidősebb, legfiatalabb s végül a legmesszebbről érkezett személyeknek, akiket legújabb, szinte két-három hete elkészült Best of Mága Zoltán CD-jével ajándékozott meg. Legmesszebbről mint kiderült,​ egy hölgy érkezett Kassáról, legidősebb egy nyolcvanas éveiben járó úr, legfiatalabb pedig akadt egyből ​öt is​, olyan ​hat-nyolc év körüliek.
​Később​ elárulta a művész, hogy a kijáratban mindenki kap CD-t kivétel nélkül s ezt az MKP jelen lévő jelöltjei fogják osztani. Benne Berényi József elnök úr-barátjának ajánlásával​. A remek koncert után még kötetlen beszélgetésre nyílott alkalom a kultúrházban.

Zilizi Kristóf, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”59670,59458,59139″}