A Kultúráért és Turizmusért Társulás évzáró közgyűlésére Búcson, a polgármesteri hivatalban került sor február 25-én.
Bevezetőként Szobi Eszter, a Babamúzeum igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, Búcs község elöljáróit, köztük Grajczki István alpolgármestert és a meghívott vendégeket.

Az igazgatónő a 2015. évi tevékenységet összegző beszámolójában többször hangsúlyozta a Családlánc és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége programjain való részvételük jelentőségét.

Mint említette, a budapesti Demográfiai Fórum családi napján Búcsról 5 nagycsalád összesen 26 tagja vett részt. Az éves beszámoló mintegy 50 rendezvényen való részvételt és közreműködést sorolt. A részletes ismertetés után beszámoltak a társulás  költségvetéséről és a 2016-os évre szóló terveiről.

A Babamúzeum, amely 11 tájegység 26 népviseleti csoportjának babáit mutatja be, számos rendezvényen szerepelt. A jövőbeli tervek ismertetésekor elhangzott, hogy a múzeum tíz új babacsaláddal szeretné bővíteni a kiállítást, amit pályázati forrásokból fognak finanszírozni.

A közgyűlést Győző Andrea, a Katona Mihály Alapiskola igazgatója vezette, aki felolvasta a napirendi pontokat és a szabályoknak megfelelően ismertette az egyes tevékenységi területeket.

Ezt követően méltatta a társulás és a Babamúzeum helyi iskolának nyújtott egész éves hathatós támogatását.

Ezután kerekasztal-beszélgetés következett, ahol Bölcskei Tímea, a SZAKC dunaszerdahelyi munkatársa a magyar igazolványokról tartott tájékoztatást. Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért munkatársa és a KCSSZ felvidéki koordinátora a társulás fontos szerepvállalásáról és az eddig lezajlott rendezvényeiről beszélt.

A beszélgetésen felszólalt Grajczki István, Búcs község alpolgármestere is, aki demográfiai adatokat osztott meg a jelenlévőkkel, valamint a község életéről és a hivatal jövőbeli terveiről tartott beszámolót.

A meghívott vendégek soraiban ott volt Csenger Sándor, a társulás vezetőségi tagja, aki örömét fejezte ki a Családlánc aktív szerepvállalásával kapcsolatban.

Végezetül szót kért még Henzel György, aki a nagycsaládok támogatásának fontosságára hívta fel a község képviselőinek figyelmét.

A szerző felvételei az eseményről ITT>> tekinthetők meg. 

HA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53090,52437″}