59504

Néhány sorban a településről

Ipolyvisk a hajdani megyeszékhelytől, Ipolyságtól nyugatra települt. A folyó itt ma sem képez országhatárt, tehát a falu az Ipoly két partján helyezkedik el. Egykor igen jelentős helység volt: fontos útvonal haladt át errefelé; a XIV. század elején vár is állott itt, a község pedig vásároshely, illetve vámhely volt, sőt városi rangra is emelkedett. Okleveleinkben 1266-ban szerepel Wysk alakban a falu neve, de egyes források a helység 1156-os írásos előfordulásáról szólnak. (Wikipédia lexikon; Harminc, 1969:432; Historia Domus) A falu azonban még régebbtől lakott hely: határában őskori kőedényeket és kőeszközöket tártak fel, de előkerültek bronzkori leletek is. Virágzott errefelé a vonaldíszes, a magyaradi, a lengyeli és a halstadti kultúra. A rómaiaknak táborhelyük volt itt (a Historia Domus szenrint a Mahér dombon), s előkerültek avar településnyomok is.

A mai templomot egy korábbi helyén a viski „jámbor hívek” a XVII. században építették. Az 1779-i egyházi látogatás csak megújítását említi, ami 1700-ban történt. Ezt bizonyítja a „szentegyház egykori felirata is”. Fábián János írta, hogy a templom a fent említett egyházi látogatáskor „dűlőfélben volt, s kétségkívül nemsokra utána le is dőlt, s akkor építtetett a mostani templom”. (Fábián J., 1864. 510–511. l.)

A szlovákiai műemlékek jegyzékében (Súpis pamiatok na Slovensku) a torony és a templom javításanak három dátumát jegyzik: 1711, 1789, 1811. A mai egyhajós építmény a környék legmonumentálisabb falusi templomai közé tartozik egyeneszáródású szentélyével és porosz boltozatos mennyezetével. A Szent Margit tiszteletére szentelt templom belső terét gyönyörű freskók díszítik, berendezése a XIX. század végéről és a XX. század elejéről való. A homlokzatot kis kiugró falsáv tagolja.

A múlt emlékeinek ébresztése, emléktábla-állítás Ipolyvisken
A falu jeles szülöttjeinek emléktáblája a templom falán Csáky Károly felvételén
Az 1990-es években Ipolyvisk is kezdte keresni a múltja emlékeit. 1993. szeptember 18-án a falu polgárai például háborús hőseikre emlékeztek, amikor eltűnt fiaiknak emlékművet állítottak. Akkori ünnepi beszédemben utaltam rá, hogy Ipolyvisk községnek e nemes cselekedeten kívül is van még miből töltekeznie, van kitől példát tanulnia. A falu szülötteire gondoltam akkor, a kiváló egyházi személyiségekre, akikre méltán lehetnek büszkék az itteniek. S íme, az elvetett mag jó talajba hullott: Visken 1994. szept. 17-én a templom külső falán egyszerre három nagy szülött emléktábláját leplezték le. Rajta ez a szöveg olvasható: „Szeretettel emlékezünk községünk/ jeles szülötteire:/ KÖNIG MÓR teológiai doktorra/ és apátkanonokra. Született 1822-ben/ FEHÉR KÁLMÁN IPOLY Dr,/ A Pannonhalmi Szent Benedek-rend/ Főapátjára. Született 1842-ben/ RAJNER LAJOS teológiai dopktorra/ Felszentelt püspökre. Született 1842-ben/ Emlkéküket tisztelettel megőrizzük/ Ipolyvisk lakossága/ 1994″. Hogy kik is voltak ők, arról magam is írtam 1998-ban megjelent könyvemben, a Honti arcképecsarnokban. Innen idézzük most az alábbiakat.

Kőnig Mór

Róla csupán annyit tudunk, hogy 1822-ben született Ipolyvisken, tanulmányait Budsapesten végezte, s már fiatalon a teológia doktora lett. Később apátkanonoki rangot kapott. A szabadságharc után bebörtönözték. A forradalom idejéről hátramaradt naplójegyzete felkutatásra és feldolgázásra vár, akárcsak biográfiai adatai.

Fehér Ipoly Kálmán (1842-1909)
Ipolyvisk szülötte Fehér Ipoly Kálmán pannonhalmi főapár
Közel másfél évszázada, 1842. április 11-én Ipolyvisken született Fehér Ipoly pannnonhalmi főapát, matematika-fizika szakos bencés tanár, természettani író, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. Édesapja gazdálkodó volt a Hont megyei faluban. A gyermek Fehér Ipoly korán árvaságra jutott, s így már az elemi iskolát is atyai nagybátyjánál végezte Nagymegyeren. Komáromban és Győrben járt középiskolába, miközben 1858-ban belépett a Szent Benedek-rendbe.

1865-ben szentelték pappá, de előtte már tanárként működött. Nyolc éven át oktatta a fizikát és a matematikát Pannonhalmán. Mint a rend tudós tanára, több kiváló tankönyvet is írt. KÍSÉRLETI TERMÉSZETTANát 1871-ben adták ki Pesten. Ugyanebben az évben jelent meg TERMÉSZETTANI MŰSZÓTÁRa Pannonhalmán. A FELSŐBB MENNYISÉGTAN ELEMEI című könyvét szintén 1871-ben adták ki Esztergomban. A következő esztendő is termékeny volt számára, hisz közzétette A VEGYTAN ALAPVONALAI című munkáját, könyvet írt az ERDŐMÜTANról, a FÉNYTANról és a SUGÁRZÓ Hőről. Emellett számos cikke és tanulmánya jelent meg a Győri Közlönyben, a Gyógyszerészeti Hírlapban, a Magyar Természettudományi Társulat Közleményeiben és a Vasárnapi Újságban. Az utóbbiban többek közt a fényképészet népszerű ismertetéséről írt.

Oktató-nevelői tevékenységének pályája továbbra is felfelé ívelt. 1874-ben az esztergomi főgimnázium igazgatója lett. Egy évtized múlva pedig Bajorországban, majd Keleten tett tanulmányutat a kormány megbízásából. 1888-ban A BAJOR KÖZÉPISKOLÁK SZERVEZETE ÉS ELJÁRÁSA címmel publikált pedagógiai munkát.

1896-ban választják a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává, majd az Országos Közoktatásügyi Tanács másodelnökévé.

1892-ben a Benedek-rend főapátja lett. Tanári tevékenysége mellett egyébként már régóta behatóan foglalkozott a rend történetével is. E témakörből szintén több publikációja jelent meg. PANNON-HEGYE címmel például a Magyarország képekben című albumban (Pest, 1870) is találunk tőle egy összefoglalót. A „magyarhoni benedek¬rendiek ősfészkét” mutatja be, melynek alapkövét – amint írja – „még Géza vezér tette le”, s 1001-ben Szent István király „látta el” adománylevéllel az apátságot. Küldetésük kezdetben a kereszténység terjesztése, később pedig az ifjúság nevelése volt.
A viski születésű főapát
A rövid történeti áttekintés után Fehér Ipoly bemutatja a műemlék épületet, a fő-monostort, mely „a különböző századok építményeit tünteti elő”. Szerinte a templom részleteiben épült a XI-XIII. század között. Legrégibb részei a katakombák, amelyek a bizánci és a gótikus stílus emlékeit őrzik.

A pannonhalmi könyvtárról Fehér Ipoly megállapítja, hogy annak „eredete egykorú magának a rendnek alapításával”, hisz „okmányilag kimutatható”, hogy a pannonhalmi könyvtárat már „sz. László király 72 kötet könyvvel gyarapította”.

Fehér Ipoly Győr megyei tevékenysége is jelentős. Hisz ő szerkesztette azt a fontos kiadványt, amely a magyar orvosok és természetvizsgálók XVII. győri nagygyűlésének emlékére jelent meg a Franklin Társulatnál 1874-ben.

A monográfiáról a Magyar Sión 1874. szeptemberi számában közöltek ismertetést. Többek közt így írtak róla: „Azon jeles munkák között, melyek a természettudományi gyűlések alkalmával eddig megjelentek, úgy véljük a jelen, nem csak terjedelmére, hanem a tárgyak egyetemességére, szerkesztési gondra, kiállítási díszre nézve legelső.” (Maszlaghy, 1874. 698-699.1.)

A GYŐR MEGYE ÉS VÁROS EGYETEMES LEÍRÁSA című, 674 oldalas kötet több, addig ismeretlen oklevelet tesz közzé: természeti, társadalmi és történeti ismertetést közöl jó rendszerezésben, mindenki számára érthető és élvezetes stílusban. Amint akkor megállapították, a jó szerkesztés „kizárja az unalmas egyhangúságot, és a helyett, hogy f árasztana, élénkít”.

Fehér Ipolynak nemcsak Győr megyével, hanem Honttal is jó kapcsolata volt. Annak ellenére, hogy csupán gyermekkora első éveit töltötte itt, sosem tagadta meg szülőföldjét. 1899-ben a Honti Múzeumot szervező küldöttség – Horváth Béla főispán, Czibulya László alispán, Totovics Kálmán, Benkó István és Pongrácz Elemér – járt nála Pannonhalmán.

Kérték őt, fogadná el a létesítendő múzeum védnöki tisztét. A főapát a felkérést természetesen elfogadta, s ezer forint adományával a múzeum első alapítóinak sorába lépett.

Rajner Lajos (1842-1920)

Rajner Rajos portréja a szerző könyvében. Cs.K.Az Ipoly mente jeles egyházi személyi közé tartozik az IPOLYVISKi születésű Rajner Lajos püspök, tudós író is. Édesapja megye jó nevű főmérnöke volt. A szülők gondos nevelésben részesítették gyerküket, aki „a szülői háznak köszönheti a mély, tántoríthatatlan vallásos érzést, amely életében főirányítója volt”. (Novak, Tanulmányait Selmecbányán, a piarista gimnáziumban kezdte. A középiskolát az esztergomi egyházmegye növendékeként a nagyszombati szemináriumban fejezte be. Bécsben a Pázmáneumban három évig tanult teológiát. Majd betegsége miatt két évet kénytelen volt a szülői házban eltölteni, miután Esztergomban befejezte a teológiát, s 1866-ban szentelték pappá.

Érsekvadkerten és Nógrádpatakon volt egy idei segédlelkész. 1869-ben a nagyszombati gimnázium tanára lett, de nem sokkal ezután Simor János udvari papjának nevezte ki őt. Volt érseki levéltárnok és szertartó, majd pápai káplán, 1875-ben szentszéki jegyző lett. Ezt követően hercegprímási titkár, illetve 1886-ban esztergomi kanok, 1888-ban pedig sajószentpéteri prépost lett. 1906-ban szentelték püspökké. 1916-ban főkáptalani nagyprépost volt, s ugyanazon évben XV. Benedek pápa római gróffá, pápai trónállóvá nevezte ki.

Munkásságát, emberi alakját találóan jellemezte az ugyancsak honti szülétésű Gyürky Antal, aki így ír róla: „Rajner tu¬dományosan mívelt, igen nyájas s munkás férfi, a ki sokat tud dolgozni, s fontos hiva¬talai mellett, melyek idejének legnagyobb részét igénybe vették, az irodalmi téren több jeles munkát írt, kivált az egyházi lapokban, a Magyar Sionban és más folyói¬ratokban.” (Gyürky, 1888. 24. 1.) Rajner Lajos szülőmegyéje kulturális életének is „nagy mecénása” volt.

Az egyházi író munkái nagy visszhangot váltottak ki a maga korában. Ilyen volt A TRANSSUBSTANTIATIO BÖLCSELETI ÉS TER¬MÉSZETTUDOMÁNYI MEGVILÁGÍTÁSA című, 1871-ben az Új Magyar Sionban megje¬lent tanulmánya is. A szerző azt bizonyítja többek közt, hogy Isten, a teremtő, a vég¬ső ok, aki a természeti erők felhasználása nélkül is hatással lehet az általa teremtett anyagra. Az átlényegülés szerinte nem más, mint mikor az Isten — mert ő megteheti — kicseréli a metafizikai lényeget a fizikai lényeg megmaradása mellett.

Érdemes odafigyelnünk a hitről s a tudo¬mányokról szóló fejtegetésére is. Ezt írja többek közt: „A hit nem oltja ki elménk vi¬lágosságát, hanem növeli erejét; nem zár¬ja el előttünk a tudományos kutatás meze¬jét, sőt tágasabb láthatárt nyit a speculationak s bizonyságot kölcsönöz az ész lehozásának.””(Rajner, 1871. 563.1.)

1901-ben két könyve is megjelent, me¬lyek fontos egyházjogi, illetve egyháztör¬téneti adalékokat tartalmaznak (A PÜSPÖKI SZÉKEK BETÖLTÉSÉNEK KÉRDÉSE, KÜLÖ¬NÖS TEKINTETTEL MAGYARORSZÁGRA; A RITUÁLÉ-KÉRDÉS MAGYARORSZÁGON).

Rajner Lajos egyházi szónokként is kitűnt. Több beszéde jelent meg nyomtatásban. Legtöbbjük „nagy tudományról s lángoló hazaszeretetről” tanúskodik. 1890. augusztus 20-án a budavári helyőrségi templomban Szent István magyar apostoli király ünnepén tartott beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy „Szent Istvánnak legfőbb jellemzője a mély vallásosság s a katolikus apostoli hithez való törhetetlen ragaszkodás volt”. S hogy Magyarország évszázadokon át fennmaradhatott, az annak köszönhető, hogy a „földi és földöntúli érdekeinek megvédésére rendelt két hatalom egymás közt jó indulattal volt eltelve, egymást megértette és kölcsönösen támogatta”.

Megjelent még önálló nyomtatásban a SZONDI GYÖRGY HALÁLÁNAK NEGYEDFÉL¬SZÁZ ÉVES EMLÉKÉRE mondott beszéde (1902), valamint a GARAMSZENTBENEDEKI APÁTSÁGI TEMPLOM HELYREÁLLÍTÁSA AL-KALMÁBÓL TARTOTT SZENTBESZÉDe is (1889).

Rajner Lajos a szegény sorsú s az árva gyerekek támogatására alapítványt tett. Nemcsak azzal törődött azonban, hogy azok szociális támogatásban részesüljenek, hanem arra is ügyelt, hogy megfelelő vallásos nevelésben részesüljenek.

Csáky Károly, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59484,59398,59397,59382,59310″}
A templom északi fala az emléktáblával Csáky Károly felvételénIpolyvisk temploma Csáky Károly felvételén