Nagy érdeklődés mellett zajlik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Komáromi Területi Választmánya szervezésében a XXI. Komáromi Pedagógiai Napok Értékteremtés a 21. századi nevelésben című ötnapos szakmai rendezvénysorozata, amely tizennyolc helyszínen több tucat előadást és más egyéb programot kínál – elsősorban – a komáromi járás pedagógusainak.

A rendezvénysorozat címválasztása nem véletlen, hiszen az idei pedagógiai napok témája az értékek megőrzése és teremtése. „Fontosnak tartjuk, hogy a szlovákiai magyar iskolák legyenek értékeink hordozói és továbbadói. Az előadások megválasztásánál azonban arra is odafigyeltünk, hogy az értékek közvetítése, átadása a mai felgyorsult világban bizony komoly kihívás a pedagógus számára. Nekünk, tanároknak nagy szerepet kell ebben vállalnunk, és el kell tudnunk dönteni, hogy maradunk-e a régi értékeknél, illetve kell-e újakat teremteni. Ezekben a kérdésekben szeretnénk segítséget nyújtani a szlovákiai magyar pedagógusoknak” – mondta el a Felvidék.ma érdeklődésére Fekete Irén, az SZMPSZ Komáromi Területi Választmánya elnöke.

Az öt nap alatt tizennyolc helyszínen (a komáromi járás több iskolájában, komáromi iskolákban, valamint a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában) ismert magyarországi és felvidéki szakemberek előadásában tartanak előadásokat, szakmai tréningeket, workshopokat. A rendezvénysorozat első felében több száz pedagógus fordult meg az egyes helyszíneken.

„Magyar iskoláink legnagyobb értéke a gyermek. Nem mindegy tehát, hogyan indítjuk el őket az iskolába. Sok gyermek esetében írás-, olvasászavart tapasztalnak már az óvónők. Nagyon fontos tehát az iskolaérettség, a sikeres iskolai beválás és a tanulási képességek fejlesztésének a kérdése. Erről a nagyon komplex témáról tartott – több mint félszáz felvidéki tanár előtt – előadást Schneider Júlia gyermekorvos, a Beszédpercepciós és Differenciáldiagnosztikai Központ munkatársa” – mondta el Fekete Irén, hozzátéve, jelentős érdeklődés övezte Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatójának Közösségi értékünk: a magyar iskola című nyitóelőadását is. “Fodor Attila prezentációja komoly visszhangot váltott ki a pedagógusok körében. Sokan még napokkal később is erről beszélnek. Korábban magyarországi előadókat hívtunk a nyitóelőadásokra, idén azonban egy hazai szakemberre esett a választásunk. Jól döntöttünk, Fodor Attila fantasztikus előadást tartott.” 

A hét második felében is nagy érdeklődésre számítanak. Susánszky Éva, a Semmelweis Egyetem docensének a tanári kiégésről, Aczél Petra, a Corvinus Egyetem docensének a médiakultúra értékeiről meghirdetett előadására is rengetegen jelentkeztek, a Böjte Csabával való találkozóra pedig olyan nagy volt az érdeklődés, hogy előre kellett jelentkezni, ám így is minden hely elkelt.

Új színfoltja lesz a Komáromi Pedagógiai Napoknak az a csütörtöki pódiumbeszélgetés, amelyen óvoda-, alap- és középiskolai igazgatók, szülők és a tanintézmények fenntartói cserélnek eszmét az oktatásügy feladatairól, kihívásairól, valamint a magyar iskolák értékeiről. A beszélgetés után az egyes háttérintézmények képviselői (valamennyien ismert szakemberek, egyetemi tanárok) reflektálhatnak az elhangzottakra. „A közös gondolkodás és a minőségi magyar iskolák megteremtésének igénye hívta életre ezt a pódiumbeszélgetést” – tette hozzá Fekete Irén.

A XXI. Komáromi Pedagógiai Napok csapatépítő tréninggel, valamint a rendezvénysorozat húsz csoportvezetőijének közös kiértékelésével zárul – hivatalosan február 19-én.

lm, Felvidék.ma
Fotó: Drozd Milan